Két doktori program fiatal kutatóinak tanulmányait tartja kezében a tisztelt Olvasó.A Pécsi Tudományegyetemen, illetve elődjén, a Janus Pannonius Tudományegyetemen 1991 szeptembere óta folyik rendszeres, szakos néprajzi képzés, a tanszék 2001-ben vette fel a Néprajz - Kulturális Antropológia nevet, és ugyanebben az évben kezdte meg a PhD-képzést a PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskolája keretében. A kolozsvári Babeo-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán a néprajz szakos képzés az 1990-1991-es tanévtől kezdődően indult, és ugyanezen évtől biztosított a doktori képzés is.A két doktori program 2011 áprilisában Pécsett, majd 2012 júniusában Kolozsvárt szervezett közös néprajzi-antropológiai doktori konferenciát, ahol a doktori képzésben részt vevő fi atal kutatók mutatták be friss kutatási eredményeiket. A két találkozás lehetőséget nyújtott az előadások meghallgatására, a készülő disszertációk megismerésére, gyűjtés- és kutatásmódszertanok megvitatására. Jelen kötet a két műhelykonferencia előadásait tartalmazza.A tanulmánykötet tematikailag rendkívül széleskörű: emlékezet, lokális történelem, hatalmi viszonyok, kitelepítés-történetek, nemi szerepek, identitás-kérdések, gazdasági kapcsolathálók, színek és ízek egyaránt helyet kapnak benne. Időben a 17. századtól egészen napjainkig terjed a kutatások intervalluma, térben pedig a Kárpát-medencét járjuk be a szövegek segítségével. Tudományos műhelyként természetes, hogy a tanulmányokban visszatérő téma a források relevanciája és közlésének módja, a gyűjtő narratívája és az adatközlői érzékenység tiszteletben tartása, a kutatói hipotézisek és tézisek reprezentativitása.Az említett tematikus széleskörűség ugyanakkor mégis szoros egységbe áll össze a kötetben, annak a tudományos értékrendnek, szigorú szakmai kritériumrendszernek köszönhetően, ami a két doktori programot egyformán jellemzi.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.