Előszó
Részlet a könyvből:
"Elhinnénk-e, hogy volt idő Magyarországon, amikor Farkas Istvánról csak suttogva lehetett beszélni? Elhinnénk-e, hogy volt idő Magyarországon, amikor az ő képeivel nem büszkélkedtek, hanem épp ellenkezőleg, rejtegették, vagy száműzték őket?
sétáltam a szigligeti parton a zöld víz meg az anyaöl formájú hegykaréj közt, melynek Aranykagyló a neve. Ott fent a meredek legkedvezőbb hajlatában, szemközt a vízzel és a kéken derengő túlparttal egy jó építésű villa álmodta álmát a szőlőérlelő napsütésben. Mentem, a szigligeti Alkotóház bemutatja, hogy reményekkel, hogy ezekben a kék, zöld és arany színekben majd eszembe jut valami a készülő regényemhez. De mindig csak ez a villa jutott az eszembe, mégpedig a következő félálom formájában: megyek, valamikor az idők mélyein, ugyanezen a parton, ugyanebben a megrendítő fényben, arcommal a még beépítetlen hegyoldal felé fordulva; szemem megtelik vággyal és ámulattal, s egyszerre megmozdul a karom, ujjam, akár a hősök szobrain, előre és fölfelé mutat: "Oda! - vetem hátra fecsegve le-lemaradozó kíséretemnek - oda építsétek!"
Később megtudtam, majdnem így történt. Valamikor erre járt valaki, egy gazdag ember, és megkívánta ezt a helyet. Olyan mohón és annyi reménykedő sóvárgással kívánhatta, hogy az évtizedeken keresztül énrám is átsugárzott a vágya. "A szakszervezeti üdülő" - mondották. Rosszkedvemben, rossz sejtelmeimmel legyintettem. A házat titok lengte körül. Annyi titok volt akkor ebben az országban, titok volt itt szinte minden.
"A házat tetszik nézni?" - kérdezte tőlem egy hórihorgas, fátyolos szemű öreg paraszt, talán szőlősgazda, kockás ingben és a kezében permetező kannát lógázva. Lehalkította már amúgy is érctelen, fakó hangját. "A Farkas-villa - mondta. - A végén már csak a fiatalúr volt itt. Elvitték. Tetszik tudni...Szegényt... Hát ahová akkoriban a zsidókat elvitték..."
De soká kellett még várnom, éveket, amíg egy albumban végre megláthattam a képeit, ezeket a csodákat."
Kertész Imre
Vissza