Előszó
Részlet:
"Hetvenedik születésnapján pályatársai, kollégái e kötettel köszöntik Jakab Lászlót. Bizonyos tekintetben kerek évforduló ez ugyan, fontosságát mégis inkább a hagyomány adja: a tudomány kiemelkedő képviselői előtt hetvenéves korukban szokás tisztelegni. A Debreceni Egyetem Magyar Nyelvészeti Intézetében rendszerint az intézeti évkönyvnek, a Magyar Nyelvjárásoknak egy-egy számával üdvözlik az ünnepeltet azok a szakmabeliek, akik ezzel tiszteletüket, nagyrabecsülésüket és szeretetüket kívánják kifejezni. így volt ez már csaknem három évtizede is, amikor éppen Jakab László köszöntötte írásával szeretett professzorát, Papp Istvánt.
Jakab László hetvenéves. Ez persze, önmagában nem sokat jelent. Hol lassabban pergőnek, hol pedig gyorsabban zajlónak érzett életünknek egyetlen napja csupán e jelessé emelt nap is, amely az érintettet azonban többnyire számvetésre készteti, környezetét pedig arra inspirálja, hogy e mérleg elkészítéséhez valamilyen módon hozzájáruljon. Az ebből az alkalomból tanulmány formájában küldött pályatársi üdvözletnek pedig leginkább az a valós tartalma, hogy az ünnepeltnek elmondja: jó úton haladsz, haladtál eddig, sok szép eredményt értél el a munkádban, csak így tovább! Tudom, hogy Jakab tanár úr soha nem igényelte az efféle biztatást, környezetének elismerő bólintását, mert igazán erős akarattal, tudósi hittel haladt előre pályáján a maga elé tűzött célok irányába. Mégis azt remélem: pontosan érti az e könyvvel hozzá küldött üzenetünket.
A köszöntő sorok írójának nehéz eldöntenie, hogyan kezdje mondandóját. Kiknek a nevében is köszöntse először Jakab Lászlót? A szűkebb nyelvésztársadalom nevében? De hiszen megteszik ezt maguk e szakmának a képviselői, a kötetben sorjázó írásaikkal, a gratulálok listáján küldött üdvözletükkel.
Vagy köszöntse az üdvözlő szöveg szerzője Jakab tanár urat egykori diákjai, tanítványai nevében? Feljogosítva érzi magát erre is, hiszen hány meg hány olyan esetet tudna említeni az elmúlt évekből, évtizedekből, amikor egykori debreceni magyar szakos hallgatókkal találkozva és a nyelvészeti intézetről szót váltva rendre azt a kérdést kapja tőlük: hogy vannak egykori tanáraik? S a tovább sorjázó kérdések között mindig az elsők között: És mi van Jakab tanár úrral? E sorok írója nem merne megesküdni arra, hogy minden ilyen alkalommal
Vissza