Bolondok becsülete

Előszó

Részlet a könyvből:

"Üvöltve ébredt:
- Egy nap majd megtudod, ki vagyok, asszonyom!
Öklét az asztal szélébe verte, és fintorgott fájdalmában. Szétnyűtt, repedtfazék-hangon üvöltött a négy égtáj felé: bortól nyűtten északnak és délnek, előítélet és állás nélküli, halhatatlan asszonyoktól nyűtten keletnek és nyugatnak. Hajnali háromig ivott, s tetőtől talpig bűzlött a poshadt szesztől.
- Megtiport hölgyem, azt hiszem, egy fagyott kutyát nyeltem le az éjjel.
Magában beszélt, azzal a mélységes meggyőződéssel, hogy ez a rögeszméje megmenti az akasztófától.
A gyümölcsöstálból kivett egy körtét és mohón beleharapott. Szájpadlásán illatosan, soványka széllel, holdasan felderengett egy argesi gyümölcsöskert. Villanásszerűen s alig az érzékelés határán, a kert végében megpillantott egy régi kutat, káváján egy meztelen mellű, valószínűen szerelemre éhes lányt. Józanul és kipihenten addig dédelgette volna a látványt, amíg a lány elnyeri körvonalait, hiszen elképesztő ügyességgel fordította arccal a fény és igazság felé az ébredés bűvös pillanatában megjelent ködképeket. Remek idomárként vagy rafinált sarlatánként összpontosította egész lényét, hogy a képzelet bizonytalan útjairól az emlékezet fedte tartományig terelje őket. Amikor aztán azok betették ide a lábukat, s az árnyak lelkes rajzolatokká, pontos azonosságú lényekké lényegültek, ő bosszúállón, birtoklón föllélegzett, és kitűzte kivégzésük napját, mégpedig törvényes alapon: egyetlen, harminc éven aluli nő sem mutogathatja büntetlenül fényképét tudatalattim tartományában.
De aznap - „december huszonegyedikén, ezerkilencszázhatvannyolc lej és ötven bani tartozás idején az Athénée Palace bisztrójában" - nem tudta megragadni a kutas lány képét." Vissza