Fabiola

Előszó

Részlet a könyvből:
" Kérjük az olvasót, kísérjen bennünket végig Róma utcáin, a 302. esztendő egyik szeptemberi délutánján. Már alkonyodik és mintegy két óra lehet még hátra, hogy lemenjen a nap. Egyetlen felhő sincs az égen, a meleg megenyhült. Így az emberek tömegestől hagyják el házaikat és özönlenek egyfelől Caesar, másfelől Sallutius kertjei felé, hogy élvezzék az esti sétát, vagy meghallgassák a nap híreit.
A városnak az a része, ahová szíves olvasóink társaságában tartunk, a Campus Martius. Ez a sík terület a régi Róma hét halma és a Tiberis közötti hordalékos lapályon fekszik. Valaha szabadon hagyták, hogy a nép ott végezze atlétikai gyakorlatait, de a köztársaság korának vége előtt kezdték beépíteni. Ott emeltette színházát Pompeius, hamarosan ezután pedig Agrippa építtette oda a Pantheont meg a mellette lévő fürdőket. Lassanként azonban magánlakások is épültek, míg a halmokat, a császárság első idejének arisztokrata negyedét, csak nagyobb építményekre tartották fönn. Így a Palatinus, Nero tűzvésze után majdnem túl szűknek bizonyult a császári palota és a vele határos Circus Maximus számára. Az Esquilintust Titus fürdői foglalták el, ezeket az Arany Ház romjain építették föl, az Aventinusra pedig Caracalla fürdői kerültek. És abban az időben, amelyben történetünk lejátszódik, Diocletianus császár a Quirinalison, nem messze Sallustiusnak az imént már említett kertjeiről, akkora területet foglalt el a thermáival - meleg vizű fürdőivel -, hogy az sok nagyúri lakás részére is bőven elegendő lett volna." Vissza

Fülszöveg

Wiseman bíboros Fabiolája műfajteremtő könyv; hatása kimutatható a korai kereszténységgel foglalkozó valamennyi "modern" regényen, mint például Lewis Wallace "Ben Hur"-ján vagy Sienkiewicz "Quo vadis?"-án - hogy csak a legnagyobbakat említsük. Időtlen értékeit az a tény bizonyítja legékesebben, hogy ismételt kiadását időről időre kikényszeríti az olvasói igény.
Cselekményének fő vonala Fabiola, a művelt és büszke római patríciuslány kereszténységre térésének csodálatos lélekismerettel kibontott külső és belső története. Az olvasó vele együtt éli át a régi bálványok leomlásának és Krisztus világossága felragyogásának - a visszautasítás, ingadozás és elfogadás stádiumait követő - lelki-szellemi katarzisát, ami végül is szívet és életet átformáló erővé válik. Fabiola mindennapi életébe ágyazva, a körülötte forgó események sodrásában ismerjük meg a pusztulásának küszöbéhez ért diocletianus-korabeli Róma erkölcsi és politikai bajok görcseiben vonagló társadalmát, mely - nem először és nem utoljára a történelem folyamán - azzal akarja orvosolni betegségeit, hogy diabolikus elvakultsággal küldi vesztőhelyre azokat, akiknek erkölcsi erejéből újjászülethetne. "Oroszlánok elé a keresztényekkel!" - hangzik fel újra meg újra a csőcselék követelése, aminek nyomán meg-megújuló patakokban folyik a mártírok vére: a szemünk láttára lépnek az aréna homokjára, vagy a hóhér tönkje elé a római martirolgium legfényesebb neveit viselő vértanúk, mint Szent Ágnes, Szent Sebestyén, Szent Pongrác és Szent Tarsicius. És megtörténik az, ami látszólag ellene mond a hétköznapi logikának: minél több az áldozat, annál nagyobb a keresztségre jelentkezők száma, mígnem az új hit kovásza teljesen át nem járja és új életre nem keleszti a társadalom pusztulásában tehetetlen testét. "Semen est sanguis christianorum" - írja Tertullianus a véres üldözések ésszel felfoghatatlan következményeiről. "Maggá lett a keresztények vére".
Wiseman bíboros könyvén keresztül regényben szinte szokatlanul részletes és pontos ismereteket szerezhetünk az üldözött keresztényeknek menedéket nyújtó katakombák különös világáról. Sajátos tanúbizonysága ez a vonás annak a lelkesedésnek és mély megrendülésnek, mely a múlt század második felében napvilágot látott, a katakombák és vértanúk korát feltáró tudományos publikációk nyomán átjárta a keresztény közvéleményt.
Fabiola történetén, a kor ismeretén és a katakombák világán túl még egy titokzatos helyre is elkalauzol bennünket ez a könyv, ahol nem kisebb meglepetések várnak reánk: saját lelkünk legbelső zugaiba. Elfelejtett vagy még nem is tudatosult felismeréseket, érzéseket és elhatározásokat juttat eszünkbe. A fiataloknak a tisztaság és hősiesség eszményképeit nyújtja, az idősebbeket arra emlékezteti, hogy maradt bennük valami a gyermeki ártatlanságból. Boldogan fedezzük fel, hogy lélekben fiatalok maradtunk vagy képesek vagyunk újra azzá lenni, s hogy van még könnyünk az ártatlanul szenvedő vértanúk számára. Akiknek példája és mondanivalója - a Jézus Krisztusban kinyilatkoztatott igazság mindennel szembeni abszolút elsőbbsége - azóta sem veszítette el, és sohasem is fogja elveszíteni aktualitását. Vissza