Fülszöveg
A ...Gyanánt természetesen nem történelmi regény. Vagy hagyományos értelemben nem az. Inkább egy végtelenül bonyolult személyiség vizsgálata. Mondhatjuk azt középkorinak, noha ez csupán megszorításokkal igaz, tekinthetjük modernnek, ami ismét csak nem fedi teljességgel a valóságot. Olyan személyiségről van szó, akit már a közvetlen utókor, például a lengyel Dlugosz igazi európai nagyságként aposztrofált. Magyar kortársai pedig nem vették észre jelentőségét. Ahogy az nálunk mindenkor megtörténik, ha nem is „turáni átokként", de szellemi-politikai farkasvakságként. Igen, Könyves Kálmán ebben a formában talán sosem öltött alakot (hogyan is tehette volna?), ám aki mégis ilyen (ilyen is) lehetett: ilyennek formálta ki az író azokból a milliomod mikronnyi hamvakból, amelyeket májusi cseresznyevirágzások, nyári záporok, októberi hideg esők, téli viharok sodortak a mindenségből az arcába...
Fábián László (Zsennye, 1940. május 9.) író, költő, műfordító, esszéista, kritikus. Az ELTE...
Tovább
Fülszöveg
A ...Gyanánt természetesen nem történelmi regény. Vagy hagyományos értelemben nem az. Inkább egy végtelenül bonyolult személyiség vizsgálata. Mondhatjuk azt középkorinak, noha ez csupán megszorításokkal igaz, tekinthetjük modernnek, ami ismét csak nem fedi teljességgel a valóságot. Olyan személyiségről van szó, akit már a közvetlen utókor, például a lengyel Dlugosz igazi európai nagyságként aposztrofált. Magyar kortársai pedig nem vették észre jelentőségét. Ahogy az nálunk mindenkor megtörténik, ha nem is „turáni átokként", de szellemi-politikai farkasvakságként. Igen, Könyves Kálmán ebben a formában talán sosem öltött alakot (hogyan is tehette volna?), ám aki mégis ilyen (ilyen is) lehetett: ilyennek formálta ki az író azokból a milliomod mikronnyi hamvakból, amelyeket májusi cseresznyevirágzások, nyári záporok, októberi hideg esők, téli viharok sodortak a mindenségből az arcába...
Fábián László (Zsennye, 1940. május 9.) író, költő, műfordító, esszéista, kritikus. Az ELTE Bölcsészettudományi Kar magyar-orosz szakán kapott diplomát. Nem lett nyelvész, noha strukturalista nyelvészetből írta szakdolgozatát, irodalom helyett hosszú időre a filmet és a képzőművészetet választotta újságírói tevékenysége témájául, jóllehet írt építészeti, iparművészeti, sőt, zenei tárgyú cikkeket is. Tizenkét esztendőn át pedig igazgatta az Esztergomi Fotobiennálét. Sokfelé megfordult a világban: Riótól Szöulig, Stockholmtól Kairóig, - Bakutól Amszterdamig, Lisszabonig, San Sebastiánig, Tbiliszitől Berlinig, Los Angelesig stb. Ezeket az utazásokat jócskán kiegészítette szellemi kirándulásokkal; műfordítóként az orosz, lengyel, bolgár, török, finn, észt, német, olasz, francia, spanyol és angol nyelvbe kóstolt bele. Rendre visszatérő olvasmányai: Szent Ágoston, Dante, a trubadúrok, Dosztojevszkij, Gorkij, Borges és - persze - Kosztolányi.
Főbb művei: Hazatérő lovam körmén virágos rét illatát hozza... (regény, 1976); A paradicsom szörnyű gyermekei (regény, 1977); Alig hallom a harangszót (novellák, 1978); Thanatosz fáklyája (kisregény, 1982); Hosszú gyász (novellák, 1982); Az utolsó zsoké (regény, 1986); Levéltetvek az akasztófán (komédia, 1986); Itt a bobókat is megölik (sci-fi, 1987); Gyöpmester (novellák, 1989); Zzyzx-csízió (naptárregény, 1998); Örök virulás (eszszémonográfia, 1999); Hombár (versek, 2000); Madaraskönyv (novellák, 2000); Gutaházi nyarak/telek (képregény, 2001-2002); A gond embere (nagyesszé, 2002); „...maradék Édene" (regény, 2003); 1876 vagy az elrejtett ember (regény, 2003); Démonok után (esszék, 2005); Henrik király nyughatatlan éjszakái (regény, 2005).
Vissza