A nyugati civilizáció fejlődése (Dr. Molitorisz Pál könyvtárából)

Előszó

Részlet a könyvből:
A vallásos japáni azt hiszi, hogy az ős szelleme hatalmasabb, mint földi, élő képviselőjéé. Felismerini és tudomásul venni azt a köteléket, amely hozzáfűz: elsős rendű kötelesség; hírnevét fenntartani és kiterjeszteni a legnagyobb dicsőség.
Ez a viselkedés személyes, vallásos módon példázza minden következő nemzedék igazi viszonyát elődeihez: olyan viszony ez, melyet a történeti kutatás minden lépése kétségtelenebbnek, szükségszerűbbnek mutat. A mult alkotta a jelent, s mi, akik életben vagyunk, kezünkben tartjuk a jövőt; nem olyanformán, hogy tetszésünk szerint alakíthatnók, hanem úgy, hogy csírájában már megvan bennünk, s hogy fogunk valami kisebb vagy nagyobb bélyeget tenni rá, melyet a jövőből visszatekintve a mi napjainkig ki lehet majd nyomozni. Azoknak számára, akik ezt felismerik, a történelem épp oly gyakorlati értékű, mint elméleti érdekességű tárggyá válik.
Két szembeötlő tény állít meg bennünket a küszöbön, s ezek első pillantásra ellentmondanak egymásnak. Egyfelől folyvást növekedik a mult ereje, mert az emberiség több tudást és szervezett erőt halmoz fel, aminek meg kell határoznia a jövő jellegét. Másfelől: a mult tanulmányozásával és fejlődése törvényeinek megértésével minden nemzedék erősebben óhajtja és tudja ellenőrizni a következőt. Ha ezt a látszólagos ellentmondást végig elemeznők, az a szabad akarat mérhetetlen kérdéséhez vezetne bennünket.
Vissza