Ezt látják a csillagok

Előszó

A FORDÍTÓ ELŐSZAVA
A világirodalomban számos példa van arra, hogy egy orvos felfedezze magában az írói elhivatottságot és áttérjen a receptírásról a regényírásra. Cronin azonban nemcsak orvos és író, hanem politikus is. A politikus a köz orvosa, kinek feladata felismerni azt, ami van és azt, aminek lennie kellene.
Ha Cronint igazán meg akarjuk érteni, meg kell keresnünk azt az alapokot, mely belőle orvost, írót és politikust formált. Mindhárom céhnek zászlajára ezt az eszményi jelszót kellene írni: „Szeresd az embereket!" Ez Cronin egész működésének az alapmotívuma.
Cronin a szükséges reformokat a parlament keretein belül, az evolúció útján kívánja megvalósítani. Mi sem áll távolabb tőle, mint a forradalom és az osztályharc. Könyvében megdöbbentő erővel ábrázolja a tömegszenvedély kitöréseinek pusztító eredményét. És éleslátását nem kerülte ki az a tény, hogy merev kapitalista-osztály tulajdonképpen nem is létezik.
Egy magasabb morál az, amiért küzd. A haladás útjában nem egy osztály áll, hanem az emberi természet selejtesebb része, az érdekei kedvéért mindenkit szánalom nélkül letipró önzés. Ez nem osztály vagy származás kérdése, mert ezek a jellemvonások minden társadalmi kategóriában megtalálhatók. Cronin regényében ezt a típust nem is egy kapitalista képviseli, hanem egy élelmes bányász-gyerek, aki ravaszsággal és erőszakossággal utat törve magának, volt társai nyakára hág. Vissza

Fülszöveg

Amidőn Martha felébredt, még sötét volt és rettentő hideg. Az Északi-tenger felől száguldó szél behatolt a kétszobás munkásház rozoga fedelének résein. A távolban csapkodtak a hullámok. Egyébként minden csendes volt.
Martha csendesen feküdt a konyhában az ágyban. Amennyire lehetett félrehúzódott férjétől. Mert Robert Fenwick sokat köhögött. Egész éjjel nyugtalanul forgolódott ágyában és köhögési rohamai többször felébresztették Marthát.
Martha most is elkeseredve gondolt férjére, de legyűrte haragját. Komoran számbavette a most kezdődő nap súlyos problémáit. Aztán rászánta magát a felkelésre.
A padló jéghideg volt, amint mezítláb rálépett. Gyorsan ruhájába bújt. Erős asszony volt, alig negyvenéves, mozdulatai erélyesek De mire felöltözött, kissé lihegett a fáradtságtól. Most nem volt éhes. A koplalás két nappal azelőtt volt a legkínosabb, azóta csodálatos módon, mintha megszokta volna. Most inkább álmos volt, fáradt, kimerült, beteg. A vízvezetékhez vonszolta magát és kinyitotta a csapot. Víz nem jött. A vezeték befagyott.
Egy pillanatra elfogta a kétségbeesés. Érdes kezét dagadt derekához szorította és az ablakon át kibámult a fakó hajnalba. Sötét bánászházak mindenfelé, komor házsorok. Jobbkéz felé Sleescale, a piszkos bányatelep. Lejjebb a kikötő, egyetlen hidegen csillogó lámpájával, aztán a még hidegebb tenger. Balfelé a Neptun 17-es bánya aknatornyának sziluettje meredt bitófaként a sápadt ég felé. A város, a kikötő, a tenger mintha alázatosan elkerültek volna a Neptun alatt. Vissza