Előszó
Részlet a könyvből:
Lábujjhegyen lépett be az előszobaajtón, óvatosan zárta be maga mögött. Figyelve állt meg, aztán elmosolyodott.
- Apa már alszik, jaj be jó!
Igen, jó volt, hogy nem...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Lábujjhegyen lépett be az előszobaajtón, óvatosan zárta be maga mögött. Figyelve állt meg, aztán elmosolyodott.
- Apa már alszik, jaj be jó!
Igen, jó volt, hogy nem kellett most beszélni, mesélni, kérdésekre felelni. Jólesően nyújtózott egyet és mig estélyi köpenykéjét felakasztotta, halkan dúdolta a fülbemászó dallamot:
Ezt egyszer éljük és aztán vége...
Az előszoba tükre, - még a régi, jó világ épen maradt emléke, - visszatükrözte pompás alakját, hófehér bőrét, egész virágzó szépségét. Egy pillanatra maga is gyönyörködve mosolygott tükörképére, aztán, még mindig a dalocskát dúdolgatva, halkan besurrant szobájába.
Nem gyújtott villanyt. Kitárta karját, magához ölelte a sötétséget és benne mindazt, amit ma kapott az élettől: fiatal vérét felzaklató-elringató táncot, ragyogó, előkelő környezetet, finom vacsorát, bámuló tekinteteket és Harry ölelését, Harry csókját, amit ott, a pálmáik alatt, tánc közben olyan lopva, de annál tüzesebben nyomott az ajkára...
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal