Ézsiás

Előszó

Részlet a könyvből:
"Egy 1973-os keltezésű, belső használatra készült, cenzurális célzatú feljegyzés, - amely Ézsiás István veszprémi alkotó első, bemutatkozó kiállításának korabeli tanúsítványaként maradt fenn - a fiatal művész olajképeiről és rajzóiról rögzített általánosságokba és érdektelenségekbe vesző megállapításokat. A Bakony Múzeumban megnyílt tárlaton - a korabeli sajtó tudósítása szerint - negyvenégy képet ajánlhatott az érdeklődők figyelmébe Gyimesi András, a helyi pártiskola filozófia tanszékének tanára, aki egyúttal megragadta az alkalmat, hogy a balatoni művészet fejlődésének lehetőségeit is ecsetelje. Eme vernissage óta pontosan huszonöt esztendő telt el - s hogy gyökeres változások közepette, azt számos tényező illusztrálja. Már 1993-ban, a művész ötvenedik születésnapján rendezett szombathelyi életmű-kiállítás kapcsán is kényszerűen konstatálhattuk, hogy Ézsiás nem fiatal alkotó, hanem immár a középgeneráció művésze s így öt év elmúltával lassan „az idősebb nemzedék tagja" meghatározással kell megbarátkoznunk személyével, művészi egyéniségével, munkásságával kapcsolatban. A változásokról tanúskodik az is, hogy e művész már régen nem veszprémi illetőségű (ahol egyébiránt már nem „Bakonyi" a múzeum) - hiszen hosszú győri alkotószakaszt tudhat a háta mögött -, s évtizedek óta nem készülnek műhelyében olajképek és rajzok sem, hanem kizárólagosan kis- és középméretű plasztikák, konstrukciók. A körülmények megváltozásának ékes bizonysága az is, hogy napjainkban a megnyitóbeszéd prezentálására nem kérhető fel „a" pártiskola tanára, aki valószínűleg nem kérdezné meg, s adná közre a helyi lapban a kiállítást népszerűsítő riportjában kérdését, mint negyedszázaddal ezelőtt: „A szocialista kultúrforradalom mai helyzetében hogyan ítéled meg a képzőművészet helyét, szerepét?"
Ugyanezen helyi lap, a Napló (Veszprém) egyik, tíz évvel később megjelent száma - ismét az idő múlására kell figyelmeztetnünk - már orról adott híradást, hogy „két neoavantgardista művész, Ézsiás István és Juhász Gyula alkotásaiból nyílt tárlat a pápai Kastély kiállítótermében". A két művészről megnyitójában Szíj Béla művészettörténész elmondta, hogy „...ők a képző- és iparművészet, valamint a modern gépipar adta lehetőségeket használják fel, ötvözik tudatosan. Kerülik az esetlegességet, a mértani formák szigorú rendjét tartják szem előtt"..." Vissza

Fülszöveg

Önéletrajz
1943-ban születtem Magyarországon, Vináron. Gyermekkorom meghatározó élménye volt a Szeged környéki tanyavilág, ahová a háború alatt költöztünk.
Első játékaimat magam készítettem fából, napraforgó és kukoricaszárból, talált tárgyakból; repülőket, különféle szerkezeteket, majd iskoláskoromban hajómodelleket, rádiókat kreáltam.
A rajzolás, festés mellett a vonós hangszerek érdekeltek, illetve az irodalom és a színjátszás. Mélyebb kapcsolatba a Dunántúlra költözésünk után, Pápán kerültem a művészetekkel. Kéglyné Kalmár Anna, a Müncheni Akadémián végzett tanárom szerettette meg velem a pasztellt, az olaj és akvarell festést.
Gazdag zenei, képzőművészeti és irodalmi élet volt akkoriban Pápán. Az A. Tóth Sándor festőművész vezette képzőművészkörben dolgoztam több éven át. A mester személyisége, Párizsban festett kubista képei és bábjai rendkívüli hatást tettek rám.
A. Tóth Sándor ismertette meg sok akkori diákkal - így velem is - a gótika, reneszánsz és klasszikus művészet nagy mestereit és műveit: az „Ecole de Paris" és a francia impresszionizmus mestereit, de a német expresszionizmus és az orosz avantgard korszakalkotó mestereit is. A. Tóth Sándor ajánlásával kerültem a művész pályára és a Veszprémi Bakonyi Múzeumba.
Életem és pályakezdésem egyik legtartalmasabb időszakát köszönhetem Éri Istvánnak, a Veszprémi Megyei Múzeum egykori igazgatójának: a kiállítás rendezéseket Tihanyban, tanulmányutakat Olaszországba, s akkori munkám elismeréseként első miniszteri kitüntetésemet.
A múzeumi pályámat követő küzdelmes periódushoz talán a mindig autonóm létezésért harcoló magatartásom, „lázadásaim" vezettek, ebben az időszakban szerveztük barátaimmal a veszprémi FMS stúdiót. Pár évig rendkívül aktívan dolgoztunk. A Párizsi Magyar Műhellyel, az Újvidéki Új Symposionnal és sok fiatal hazai és határon-kívüli ellenzéki avantgard csoporttal tartottunk kapcsolatot.
Miután Veszprémben eléggé lehetetlen helyzetbe kerültünk (az FMS-t feloszlatták) szinte menekültem a Bakonyba. Hubertlakon faszobrász művésztelepet hoztunk létre ottani barátaimmal, melyet 4-5 évig vezettem. Ebből a Húszárokelőpusztai szoborpark maradt fent máig. 1991- 92-ben ÖKO-ART művésztáborokat szerveztem ezen a helyen.
Életem következő időszaka a Győri Nemzetközi Művésztelephez kötődik, melynek 1991-től vagyok a vezetője, valamint a PSVMK Győri Műcsarnok művészeti előadója.
Az 1998 szeptemberi MADI fesztivál a jövendő Győri Nemzetközi MADI Múzeum előkészítése, amelyben mint a MADI alapítvány egyik kurátora és kiállítóművésze veszek részt. Vissza