Ezeregyéjszaka 5.

Előszó

Részlet a könyvből:

Sahrazád így szólt: Ott hagytam el, ó-szerencsés Király, hogy a második; szaluk így folytatta elbeszélését a ház ifjú úrnője előtt:
„Hát mikor én ilyen hatalmasat rúgtam a lábammal a kupolán, a fiatal leány így szólt hozzám: „Jön a szellem. Tüstént a nyakunkon lesz, amint előre megmondtam neked. Engem bizony, Allahra mondom, vesztembe döntesz. De legalább arra gondolj, hogy magadat megmentsd, azért hát távozz innen azon az úton, amelyen jöttél".
Ekkor én fölfelé, kezdtem igyekezni a lépcsőn. De szerencsétlenségemre, mert annyira erőt vett rajtam a rémület, lenn felejtettem a sarumat és az ásómat. És mikor már fölkapaszkodtam néhány lépcsőfokon, visszafordultam, hogy egy utolsó pillantást vessek a sarumra és ásómra, amely egyedüli vagyonom volt;.csak láttam ám, hogy megnyílik a föld gyomra és egy ijesztően rút szellem jön elő belőle, aki rárivallt a leányra: „Mit jelent ez a borzasztó rázkódás, amely egész megriasztott engem. Micsoda szerencsétlenség történt veled?" Felelt a leány: „Nem történt semmi baj, mindössze annyi, hogy éreztem, mennyire elszorul a szívem nagy egyedülvalóságomban, fölkeltem hát, hogy valami hűsítő italt igyak, amely lecsillapítja a keblem háborgását és nagyon hirtelen találtam ezért felugrani, elcsúsztam és nekivágódtam a kupolának". De a szellem azt mondta neki: „ó szemérmetlen céda, hogy tudsz hazudni". Azután elkezdett a palotában jobbra-balra nézegetni és végül is ráakadt a sarumra és az ásómra. Akkor így kiáltott fel: „Hohó, mit jelentenek ezek a szerszámok? Mondd, hogy kerül ide ez az emberi holmi?" Felelt a leány: „Most látom őket először a te kezedben. Én soha még azelőtt nem vettem észre egyiket sem. Vissza