eXoból Endóba

Előszó

Hogyan lehetne a művészetek egymásba játszásának metszéspontjait fellelni, azokat az energiagócokat, ahol minden eldől: az is, hogy az alkotás vajon befogadhatóvá válik-e, vagy csak kísérlet marad? Vagy a befogadás maga a kísérlet lenne, és a kísérlet maga a befogadás? És ha éppen arra a szándékra koncentrálnánk, amely a kísérletezésből fakad, és az energiagócokkal akár kiegyenlíthető kísérleteket „szóra bírnánk"? Esetleg többet és valami lényegit tudnánk meg az irodalom és a színház, a zene és az irodalom, a képiség és a zene, az irodalom és a film, és az így tovább bonyolítható variációkban rejlő végtelen lehetőségekről? Most, hogy az előszót a beszélgetések lefolyása után írom, a válaszom csakis egy erőteljes igen lehet. De talán hozzá sem fogtam volna a megszólaltatáshoz, ha nem sejtettem volna e pozitív választ. A kötetben szereplő alkotókra egytől egyig jellemző a művészetek közötti átjárhatóságra való érzékeny odafigyelés. Hiszen sok esetben nemcsak egyszerűen összjátékról van szó, hanem az önreflexiókba íródó problematizálásról is. Alkotói habitusukban és alkotásaikban nemcsak az átmenetiség spektrumát fedezhetjük fel, de felfokozottan jelen van bennük annak egyidejű problematizálása is, miáltal létrejön egy örökmozgó alakulás, amely a művészetre, a művészi létre, a környezetre reagáló formákat és e formákkal összefüggő tartalmakat alakít ki. Vissza