Exisztencializmus

Előszó

Jean Paul Sartre vitairata egyetlen csapásra a mai filozófia fórumán folyó viták kellős közepébe vezeti a magyar olvasót. Minden ilyetén "átültetés" kissé kockázatos és megtévesztő vállalkozás, hiszen nyilvánvaló, hogy éppen a filozófiai gondolatok akusztikája egészen más egy nálunknál haladottabb országban, ahol - más történeti, társadalmi és műveltségi szituációban - a filozófia mindig is sokkalta inkább "közügy" volt, mint nálunk, ahol a filozófia jobbára szakemberek szűk körének közérdeklődés nélkül folyó foglalatossága s a bölcseleti viták hullámverése nem igen éri el a magukat művelt embernek hívők tágabb körét.
Ma, a jelen történeti pillanatban, a filozófia "közönségsikerének" kilátásai Magyarországon két oknál fogva kedvezőbbek. Egyik ok az a közismert társadalomlélektani törvényszerűség, hogy háborúk után a filozófiai érdeklődés világszerte megnövekszik. A háborút minden emberszabású ember szégyenletes botránynak tartja, a civilizált emberiség arculatán éktelenkedő szörnyű fekélynek, amitől ha nagynehezen megszabadultunk, minden maradék egészséges ösztönünk a múlttal való leszámolásra s a jövő jobb berendezésére késztet. És éppen mivel a háború utáni "lelkiismeretvizsgálat" a háború okainak kutatása közben csakhamar rábukkan a haladás, a szabadság, a humanizmus problémáira s a kultúrfilozófia egyéb törzsfogalmaira: akarva-nemakarva közelebb kerül a filozófiához mindenki, aki a háború borzalmait egészséges gondolkodási reflexeinek megőrzésével élte túl. Vissza