Évszázadok fegyverei

Előszó

A fegyverek és páncélok ősidőktől fogva azon túl, hogy lehetőséget adtak a támadásra és védekezésre, a társadalomban más szerepet is betöltöttek. A harcos fegyvere és páncélja jelezte tulajdonosa társadalmi rangját, gazdagságát, hatalmát. Nem véletlen hát, hogy a fegyverek hamar bekerültek a kereskedelem vérkeringésébe. A Langdale-völgy egyik távoli hegycsúcsának jellegzetes, szürke csiszolt kőbaltáit, melyek Kr. e. 3000 táján voltak keresett árucikkek, az Európa távoli vidékein feltárt sírokban is megtalálták.
A Louvre-ban látható egy Egyiptomban, Gebel-el-Arakban napvilágra került, Kr. e. 3000-ből származó, késő archaikus kori kés. A gondosan megmunkált kovakő pengét elefántcsont markolattal látták el, melynek faragványa harcosokat és hadihajókat ábrázol. Ezt a kecses pengéjű, elegáns nyelű kést nem mindennapi használatra szánták, hanem uralkodóhoz méltó luxuscikknek. A dinasztiák előtti korban különféle kövekből, például porfírból készítettek buzogányokat. Ezek sem használati tárgyak voltak, hanem tulajdonosuk rangját és beosztását jelezték, ahogy kései utódaik, a mai marsallbotok is.
Díszfegyverek készítésekor nemesfémeket - aranyat és ezüstöt - is használtak. Az úri sumer királysírokból előkerült, Kr. e. 2500-ből származó fegyverek aranyból készült pengéje és markolata vagy a Kr. e. 1400-ból való bárdok áttört díszítésű feje teljesen alkalmatlan volt a harcra.
Az egyiptomiak Kr. e. 1500 körül már használtak páncélt. Egy II. Amenhotep (Kr. e. 1436-1411) korából származó sírkamrát díszítő falfestményen jól megfigyelhetők a harcosok védőöltözetei, a ruhára varrt, tetőcserépszerűen egymásra boruló bronzlemezkékből álló páncélok. Ez a hosszú ingre emlékeztető, nyaknál nyitott, rövid ujjú ruha kitűnő védelmet nyújtott a nyilak és a hajítófegyverek ellen. Az ábrázolást közelebbről megvizsgálva úgy tűnik, mintha ezt a ruházatot színes szegélye és aranyozás is díszítette volna. Máshol is maradtak fenn az egyiptomiakéhoz hasonló páncéok lemezkéi, amelyek közül a London University Flinders Petriegyűjteményének darabjai az eddig ismert legrégebbiek. Ezek a lemezkék eléggé nagy méretűek, így a belőlük készült páncélokat nagy súlyuk miatt minden bizonnyal csak viszonylag rövid ideig viselték egyhuzamban. Vissza

Fülszöveg

A fegyverek története a legkorábbi időktől párhuzamosan haladt az emberiség általános technikai fejlődésével. Először egyszerű botokkal, kövekkel harcoltak az emberek egymás ellen - illetve vadásztak az állatokra -, majd a fémek elterjedésével változatosabbak lettek a fegyverek. A tetet védő páncélok is megjelentek: bőrre, erős textilre varrt fémpikkelyekből vagy bronzlapokból alakították ki az első darabokat. A középkor lovagjai már vasemberek, mozgó erődök voltak, tetőtől talpig vasba öltöztek, s lovaikat is páncél borította. Az íj és a hidegfegyverek uralták a csatatereket a XIV. századig, de az ekkor feltűnő első, kezdetleges tűzifegyverek még inkább csak megriasztották, mint irtották az ellenséget. A sokféle hidegfegyver - kardok, buzogányok, lándzsafélék stb. - mellett a tűzifegyverek is sok formában készültek. Évszázadokon át tökéletesítették a fegyverművesek az elsütő szerkezetet, hogy gyorsabb és biztonságosabb legyen a tüzelés, és egy töltéssel több lövést is le lehessen adni. A nagy hatóerejű tűzifegyverek természetesen megváltoztatták a háború menetét is. A hidegfegyverek és a páncélok lassan elmaradtak a katonák felszereléséből.
A fegyver mindig is több volt, mint öldöklő szerszám. Viselése tükrözte tulajdonosának katonai rangját és társadalmi helyzetét. A lovaghoz hozzá tartozott a kard, a lándzsa, s még a XIX. század elejének nemessége is karddal felövezve jelent meg társadalmi eseményeken, ha az alkalom úgy kívánta. A díszfegyvereket, díszpáncélokat a férfiak ékszerként viselték, az óegyiptomi domborműves elefántcsont nyelű obszidiánkéstől a római aranyozott, ékkő berakásos díszsisakon és az arannyal, ezüsttel díszített középkori és reneszánsz díszpáncélokon át a drágakövekkel borított kardokig, tőrökig. A páncélokon még a korabeli ruhák és lábbelik divatja is visszatükröződött.
Észre kell vennünk az örökké változó formákban a fegyverművesek és a páncélverők technikai és művészi tudását és találékonyságát is, ahogy egyre célszerűbbé, szebbé, díszesebbé alakították a darabokat.
Könyvünk a kézifegyverek és a páncélok történetét mutatja be a görög és a római korban, a keresztes lovagok és a középkor emlékeit két fejezet írja le, a reneszánsz és a barokk időszak ismertetése után a tűzifegyverek fejlődését kíséri el a XIX. század végéig. Külön fejezet vázolja a keleti országok - Japán, Kínq, India, Törökország - hadművészetét, és körképet ad az afrikai, indián, délkelet-ázsiai, óceániai és ausztrál törzsek fegyvereiről. Az utolsó fejezet a vadászathoz és egyéb sportokhoz használatos fegyvereket ismerteti.
Az igen gazdag angol, francia, amerikai és más múzeumokból válogatott pompás anyagról több mint 300 színes és fekete-fehér kép illusztrálva a történeti összefoglalást, és minden egyes képhez az adott tárgyról bő magyarázat tartozik. Vissza