Évkönyv 40

Előszó

1950. szeptember 1-je. Ünnep volt. Nem is akármilyen. Nagyon nagy ünnep. Szívet, lelket felemelő. Nagyon nehezen - majdnem kibírhatatlanul - elviselhető, személyiséget megalázó, személyt kisemmiző fél évtized után ismét emberré emelő nagy esemény volt. Lehetőség. Remény. Távlat - remény. Perspektíva - lehetőség. A féltőn őrzött legnagyobb kincs, a gyermek, a mi gyerekünk, a magyar ember csemetéje ismét saját anyanyelvén tanulhatott. Megnyithatta, és megnyitotta kapuját a magyar iskola! Léván! Éppen négy évtizede. A Nemzeti Iskola - akkor így nevezték - 117 tanulóval, 1-5. évfolyam három osztályában /6-11 évesek/, a "Középiskola" /12-15 évesek/ két osztályban, 84-en. Össszesen 201 tanuló. Két igazgatás alatt. A kisebbeknél Kos Béla, a "középiskolásoknál" Weil Mária az igazgató.
Megkezdődött a magyar nyelvű oktatás ideiglenes épületben, provizorikus tantermekben, ütött-kopott padokban. Kiselejtezett bútorzattal. Először a szlovák iskola szorított helyet, majd az 1-5. évfolyam a volt "Kaszinóban", a "középiskolások" a volt katolikus fiúiskolában. Felszerelés nélkül, de hittel, tankönyvek hiányában, de lelkesedéssel. Az említett igazgatókon kívül le kell írni az első három év tanítóit: Kanyar István /néhány hónap után átvette a Nemzeti Iskola igazgatói tisztségét/, Halász Júlia, Ramhauter Lajos, Dobó Piroska, Meskó Márta, Mészáros Mária, Danczi Béla. Nehéz körülmények között, emberfeletti munkát végeztek. 1953-ban az új iskolatörvény létrehozta az ún. Nyolcéves Középiskolát, így ez év szeptemberétől egy igazgatóság alá kerültek az iskolák. A körülmények nem változtak, a tanítás két műszakban folyt éveken keresztül. Lassan, de folyamatosan emelkedett az iskola tanulóinak létszáma, ezért újabb tanítók jöttek az iskolába. 1962-ben az iskola a volt zárdába költözött... Vissza