Évkönyv 1894.

Előszó

Részlet a kötetből:

A MÁSODIK ÉV.
Tisztelt Társaság!

Második esztendőnk munkájának zárkövét is megelégedéssel tehetjük le, abban a megnyugtató tudatban, hogy kitűzött feladatunkhoz hívek voltunk és dolgos kezekkel részt vettünk a magunk kicsi tollával abban a nagy munkában, melynek czélja a magyar kulturának eszményi magasságra és gazdagságra való fejlesztése és fölemelése. Ebben a szép küzdelemben minden szorgalmas és lelkes tollra szükség van. Különösen most, mikor a magyar irodalom új korszakot él: a föllendülés, a gazdagodás korszakát, melyben mintegy önmagától, a szükségesség folyományaképen, valósul meg a magyar irodalom deczentralizácziója, így fejezvén ki azt a jelenséget, hogy a vidékek föllendülő irodalmi életét komoly számba veszik ott is, ahol azelőtt szárnypróbálgatásnak tekintették csupán a vidék irodalmi mozgalmait.
A művelt nemzetek irodalma nincsen egy központhoz kötve, ügy, amint az nálunk volt sokáig, amikor a vidéki könyvnek nem volt hitele, amikor a vidéki irodalmi társaságokat -műkedvelői egyesületeknek tekintették, elfeledkezve arról, hogy a minden idegen befolyástól ment vidék termő talajából támadtak hajdan s támadnak ma is a nemzeti litteraturának bőséges forrásai, azok a források, melyekből egykoron Petőfi, Arany, Vörösmarthy, Kölcsey stb. merítettek.
Vádolják bár sokan az új korszak talentumokban és termésben gazdag irodalmát, hogy idegen irodalmi áramlatok hatása alatt áll, idegen elemekkel dolgozik, idegen jellem béklyóit viseli, de aki alaposan figyelemmel kiséri az új magyar litteratura történetét, az nem látja a dolgot ilyen sötéten, mert a művelt nemzetek irodalmi befolyása ostromolhatja bár a magyar irodalom nemzeti karakterét, de vérévé nem lesz soha, mint ahogy a dél növényei észak talajában nem élhetnek. Támadhatnak egyes utánzók, sőt támadhat egyes idegen iránynak iskolája is, ezek azonban csak átfutó áramlatok, melyeknek megjelenésétől nem kell mindjárt félteni a magyar nemzeti géniuszt. Vissza