Előszó
Részlet a kötetből:
Éviké vándorlása.
Kora reggel Évike felült ágyában. Még mindenki aludt, de már kezdett virradni. Az ablakon keresztül beszűrődött valami halvány rózsaszin fény; ez volt a hajnal.
Évike megdörzsölte szemét és körülnézett.
A másik szobában, hol apóka és anyuka aludtak, még teljesen sötét volt.
Évike kidugta lábát a takaró alól és hallgatózott. A szomszéd ágyban Mariska kisasszony aludt mélyen s a rácsos kis ágyban Lulika. Meg se mozdultak.
Évike hamarosan felöltözködött. Máskor mindig a kisasszony segített neki, de most egyedül kellett öltözködnie és csendesen, csendesen, hogy föl ne ébredjen valaki.
Az egyik kis harisnyát fordítva húzta föl, szoknyácskáját meg olyan tágan kötözte meg, hogy majd lecsúszott, a cipőjét meg nem is tudta begombolni.
De mindegy, akárhogyan, csak gyorsan, gyorsan, fel ne ébredjen valaki!
Lábujjhegyen surrant az ajtó felé, de egyszerre megáll, eszébe jut valami s visszatérve, párnája alól egy kis csomagot huz ki.
Oh milyen hosszu ut megint az ágytól az ajtóig! És vajjon az ajtó, ha kinyitja, nem fog-e nyikorogni s a zajra valaki felébredni?
Vissza