Előszó
Részlet a könyvből:
Gyöngy élet.
A végtelen sikon messzi, messzi lehetett ellátni.
Forrón sütött a juniusi nap, de azért üde, zöld és virágos a rét, mint májusban. A nap még nem fejtette...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Gyöngy élet.
A végtelen sikon messzi, messzi lehetett ellátni.
Forrón sütött a juniusi nap, de azért üde, zöld és virágos a rét, mint májusban. A nap még nem fejtette ki érlelő hatalmát; úgyszólván zsenge igérete volt ez a selymes, buja növényzet a majdan bekövetkező bőséges magverésnek.
A sárga pitypang ezrével virit, szinte ég, ragyog, mint a szinaranyból vert csillag s a pázsit eleven zöldjét itt-ott acélos fényű kopolyák szakitják meg; kedvére nézegeti bennük tündöklő arcát a nap, amelynek sugárözönéből a távoli torony bádog fedelére is jut egy káprázatos tűzrózsa.
S ez az egész virágos rétség, vadvizeivel, templomtornyával és szélmalmaival valami csodásan áttetsző ezüstös párában úszik, amely nem rejt el semmit, csak mesésen megszépiti, amire rálehelli fátyolát. Még a ludak is olyanok voltak ebben a tündérregebeli világitásban, mintha megannyi hattyú lett volna.
... Ott haladtak, csöndes, andalgó libasorban egyik - akár tónak is beillő - kopolya partján. Előttük libegett-lobogott az Éviké csikós perkál viganója, sárgapettyes piros fejkendője.
A vállára vetve egy hajlós rekettye vessző volt Évinek, mint hatalmi jelvény. Mert hát tudni kell azt minden jótett léleknek, hogy ő ennek a libanyájnak föltétlenül uralkodó parancsolója, vagyis - pásztora. És tudni kell ezt mindenekfölött az alattvalóinak, akiknek az ő mozdulata, szava, vesszejének egy legyintése irott törvénynél is erősebb törvény.
Vissza