Evangéliummagyarázatok I.

Előszó

Életünk mozgató rugója a másik emberrel való találkozás - akár megnyílunk a találkozásban, akár bezárulunk. Az ember egymagában nem tud élni; önmagával meg nem elégedhet: a Másik nélkül, találkozás nélkül nem élet az élet. Emberi élet nem lehetséges a kétirányú mozgás nélkül: anélkül, hogy az életünkből részt adunk a másiknak, és a másik ember is megajándékoz bennünket életéből. Az ajándékozás és befogadás állandó folyamatában a találkozás kiemelkedő helyet foglal el. Az embernek társakra van szüksége, akik megállnak mellette: emberekre, akik odajönnek hozzá, megállnak nála, és őt is megállásra késztetik. A szembenálló Másikra azért is szüksége van az embernek, mert az megóvja őt attól, hogy egyedül magára hagyatkozzék, és mert éppen ez a Másik segíti őt ki saját zárt világából. Az emberek közti távolságot a találkozás hidalja át, úgy, hogy közben az ember önállósága is megmarad. Ha ugyanis a távolság áthidalásával az önállóság megszűnne, többé már nem beszélhetnénk igazi találkozásról. Szükségem van a másikra, akit teljesen be nem fogadhatok: elősegíti, hogy igazi önmagammá váljak. A találkozás áthidalja a távolságot, de nem szünteti meg: így megmarad az egyéni élettér. Mindazt, amik vagyunk, annak a sokféle találkozásnak köszönhetjük, amelyekben részünk volt, ezen belül is különösképpen talán néhánynak, amely - mint mondani szokás - „egy életre" szólt, és meghatározta utunkat. Természetesen olyan találkozások is lehetségesek, amelyek nem nyitnak meg, nem bontakoztatnak ki, nem ösztönöznek, hanem akadályoznak és bénítanak, sőt megsemmisítenek. Olyan találkozások is vannak, amelyek ijesztően jelentéktelenek, semmitmondóak, és így kioltják bennünk az elmélyült találkozás reményét. Teljesen érthető, hogy az emberek visszahúzódnak a csalódást, sebet okozó találkozások után. Minden találkozás kockázat. Mert amikor az ember bezárul, elveszíti bátorságát az újabb találkozástól, kihuny az élet. Hiszen „minden igazi élet: találkozás" (Martin Buber). Vannak kiábrándító, nyomasztó találkozások, de vannak örömteli és szabadító találkozások is. Hogy milyen hatást gyakorol ránk valamely találkozás, leginkább a következő három dologtól függ: mi magunk hogyan érkezünk a találkozásba; ki az, akivel találkozunk; és mi történik velünk a találkozásban. Legnagyobb súllyal az esik a latba, hogy nekünk milyen előzetes tapasztalataink vannak, milyen elvárások vagy félelmek töltenek be a találkozás pillanatában. Bármennyire szeretnénk is, egyáltalán nem könnyű mindig elfogulatlanul, előítéletek nélkül találkozni a másik emberrel. Az viszont, hogy mi elfogulatlanul, sőt talán bizakodóan érkezünk, vagy elvárásokkal, tartózkodóan, erősen rá fogja nyomni a találkozásra bélyegét. Vissza