Éva útja (dedikált példány)

Fülszöveg

... Az idő egy részében kedvünkbe járt, mert nehezen vettek észre bennünket, másképpen pedig nem, mert a dörgéstől, amelyet az ég tomboló hangja zúdított ránk, külön rettegtünk.
A szandálom pántja elszakadt (nem tudom, hogy minek is húzom fel a vízbe?), a táskám, amelyet a vállamon cipeltem, úgyszintén, csúsztam, elestem, reszkettem, végtelenül fáztam.
Ketten közülünk bementek mélyebbre a vízbe, értük is nagyon aggódtunk, mert a lámpákkal időnként rávilágítottak a vízre.
Előre meg volt beszélve, hogy az olasz tábornál találkozunk, ha már átértünk. Rengeteg magyart elkaptak ezen a helyen, hiszen ismert átkelőhely volt...
Nem kellett 100 méternél többet gyalogolunk ahhoz, hogy elérjük a szabadság birodalmát, mégis örökkévalóságnak tűnt az út...
... Werner elmerengett beszélgetés közben, vacsora után, s mindig visszatér egy régi vágy szívébe, hogy egyszer hazaköltözik, amely csak egy ábrándkép maradt előtte. Egy álom, amelyben azt hiszem, hogy ő maga sem hitt teljesen...
Ha egyszer elmész, elhagyod otthonod, nagyon nehéz visszatérni, különösen ha hosszabb évek teltek el. Az élet ide köt, s egyre jobban süllyedünk bele a sors lábnyomába, hiszen a gyermeked itt van, az otthonod, a munkahely, a barátok.
A szíved fáj, emlékszel, néha könnyet ejtesz egy levél érkezésekor, amely otthonról jött. Kegyetlenül vágyakozol, majd egy napon elfogadod távolléted, belefáradva a harcba, s talán még úgy is fogod érezni magadban, hogy boldog vagy, de valójában a szíved örökké vérezni fog... Vissza