Előszó
Részlet a könyvből:
Kilencen üldögéltek egymás mellett, a keskeny padon. Fölöttük egykedvűen hunyorgott a zsinóron lógó kis lámpa. A folyosószerű, hosszukás terem végén sötétrefestett ajtó, a...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Kilencen üldögéltek egymás mellett, a keskeny padon. Fölöttük egykedvűen hunyorgott a zsinóron lógó kis lámpa. A folyosószerű, hosszukás terem végén sötétrefestett ajtó, a másik végén még egy. A kilenc orvostanhallgató didergett egy kicsit a hűvös sötétségben, a kezükben könyv, meg jegyzet. Ásítoztak, morogtak, a szemük furcsa fényben lángolt.
Most kinyílt az egyik ajtó. Bevillant feléjük fölülről az utca világossága.
Feketezöldarany-szalagos sapkájú fiatalember vezetett be közéjük egy magas, sápadt fiút. Körülnézett, majd megkérdezte:
- Milyen vércsoport, kollégám?
- Cé.
- Ülj ide, a szőke mellé. Ketten vagytok. Hát szerencse föl fiúk!
Kifelé sétált hanyag, lógó lépéseivel. Mikor becsukódott mögötte az ajtó, a jövevény is leült. Hátratolta sapkáját a feje búbjára. A többiek érdeklődve nézegették. Még sose látták itt, a véradók padján.
A sápadt fiú is észrevette magát, felállt.
- Bodó Sándor vagyok. Másodéves.
- Nézték. Egyikök, egy tömzsi, vörösarcú hallgató megszólalt később. Legyintett a kezével, majd megint nagyot ásított.
Vissza