Éva

Előszó

Myra aludt, de alvás közben is érezte, hogy vétkezik. Mert a ház már nagyon is élt körülötte. Agyonhajszolt inas kefélte a parkettet, duzzogó szakácsné sütötte a második reggelihez a finom, franciás semmiségeket. A szobaleány Magda lazacszínű gaze-ruháját nézegette: itt-ott könnyű feslés árulkodott a legidősebb Sóváry kisasszony táncszenvedélyéről. Sóhajtva fogott munkához. De majd lecsúszott öléből a felhősen könnyű ruha: Magda fergetegként rontott be a szobába.
- Myra még most is alszik?
Sári ijedten nézett az ajtó felé.
- Talán a feje fáj ...
Gőgösen húzódott le a szép leány ajka:
- Tudtam előre, hogy nem bírja majd a szezon iramát. Jó, hogy szólt, Sári, legalább nem ellenkezhetik, ha estére itthon kell maradnia. Jószívűen dobta volna magát a kegyetlen ítélet elé a szobaleány:
- Jaj, most jut eszembe, hogy nem is a Myra kisasszony feje fáj... Alice kisasszony panaszkodott az éjjel...
- Hallgasson! Ha így van, akkor igazán menthetetlen ez a henyélés! Dühös ujjai doboltak az ajtón. Az alvó gyermek keze szívére rándult. Arcán futó kín vonaglott át.
Magda benyitott. Felrántotta a redőnyt. Riadt huga felé agyarkodott:
- Hallom, hogy fáj a fejed. Ne is készülj hát a ma esti bálba.
Myra felült. Keze újra szívére tévedt, mert hangos dobbanását a nyakában is érezte. De mosolyogva nézett maga elébe, mintha tovább álmodnék:
- Nincs semmi bajom. De azért itthon maradhatok... Vissza