Európai Tükör 2007. december - CD-vel

Előszó

Az Európai Tükör decemberi számának lezárása előtt kaptuk a hírt, hogy elhunyt Kosáry Domokos. Az alábbi interjú első darabja lett volna egy olyan, végül el nem készült beszélgetéssorozatnak, amely a tudós és a közéleti ember pályaképét ölelte volna fel. Ez magyarázza az anyag sok személyes vonatkozását, amely azonban mind társadalomelméleti, mind Európa-történeti szempontból érdekes. Lapunk új folyamát az Európai Unióba történt felvételünk idején, 2004 májusában Kosáry-interjúval indítottuk. Ennek a beszélgetésnek a közlésével búcsúzunk a kiváló tudóstól, közéleti személyiségtől és tisztelgünk emléke előtt - Milyen volt az a világ, amelyben ön 1913-ban Selmecbányán megszületett? - Erre történészként talán jobb feleletet tudok adni, mint szereplőként, visszaemlékezőként, hiszen mindössze hatéves voltam, amikor 1919 márciusában átjöttünk az Ipoly hídján, és mentünk Sopronba. És a régi világról nem sokat beszélt a mi családunk. Anyámban ugyan élt egy nagy nosztalgia, egészen élete végéig, de nem a régi világról diskuráltak nálunk. Természetesen vannak emlékeim. Beleszülettem egy vidéki városba, amely már akkor is hanyatlóban volt. A bányák nagyrészt kimerültek, művelésük egyre kevésbé fizetődött ki. Anyai dédapám, Péch Antal, mint a bányagrófok utóda, az Alsómagyarországi Állami Bányák igazgatójaként dolgozott Selmecen. Tanulmányait is ott végezte, ott szerzett diplomát. Azonban mielőtt 1872-ben Selmecbányára került volna, a pénzügyminisztérium tisztviselője volt. Ilyen minőségében bízták meg mint szakértőt, hogy mérje fel, rentábilis-e a Selmec-környéki bányászat. A vizsgálódás eredményeképp kiderült: az 1700-as években, de még az 1800-as évek első felében is haszonnal járt a bányászat, a század második felére azonban már elfogyott a nemesfémérc. Dédapám nem volt selmeci. Annyi köze volt a városhoz, hogy az ottani főiskolán végezte a tanulmányait. Pénzügyminisztériumi tisztviselőként mégis úgy foglalt állást, hogy fenn kell tartani a bányászatot, mert az emberek Selmecbánya környékén abból élnek. Mert sok ezer - nagyrészt szlovák - bányász egyetlen kereseti lehetőségét jelenti a bánya. A kiegyezést követően, az 1870-es évek elején azonban egyre erősebbé vált a kormányzati politikában az az irányzat, amely szerint a negyvennyolcasokat, tehát azokat, akik Magyarország polgári átalakulását valóban demokratikus módon kívánták megvalósítani - és közéjük tartozott a dédapám is - félre kell állítani. Arany János azon szomorkodott ebben az időben, hogy nem Ferenc József volt Magyarországon a demokratizálódás akadálya, hanem a saját társadalmunkon belüli retrográd nemesi erők. Ezek úgy érezték, hogy az ő érdekeik sérülnek. Ezért aztán a pénzügyminisztériumot is kipucolták. Azokat, akik 1848-49-ben Kossuth alatt ott dolgoztak, majd 1867 után részben visszakerültek - a dédapám is az emigrációból hazatérve került oda ismét - csak egy ideig tűrték meg. Azután elbocsátották, elküldték őket. Vissza