Európa utolsó nyara

Fülszöveg

Kaland- vagy éppen esszéregényt tart kezében az olvasó? A felelet aligha lehet egyértelmű, hiszen századunk legnagyobb kalandjai ezen a földrészen mégiscsak elválaszthatatlanul kapcsolódnak radikális és kétségbeesett bölcselkedésekhez - melyek legelvontabb mozzanataikban sem lehettek, egyáltalán nem lehettek "sterilek".
Ha pedig igaz az, hogy a francia forradalom egykor finom szalonok szellemes, majd mind mélyülő fecsegéseivel vette kezdetét - mennyivel igazabb lehet századunk történelmi monstrumaira, hogy embrióként bizony ott moccantak meg valamikor, művelt és zseniális, és szenvedélyes dialógusokban, románcokban, testi-lelki kalandokban, európai kis- és nagyvárosokban, szivarfüstben és teagőzben. Efféle moccanások krónikája lehet ez a kötet, melynek elképzelt hőseit pedig mítikussá stilizálta az idő, a művelődéstörténet, s az őket is legázoló történelem. Ebből fakad az utókor szomorúszabadsága is persze: ha semmiben, ebben legalább többet tudhatunk Webernél, Simmelnél, Szavinkovnál, Blochnál, Bubnovnál, és persze a fiatal Lukács Györgynél is, a fantázia által életre keltett hősöknél: tudjuk, hogy mindebből mi lett.
Tudásunk szabaddá tesz, ha saját tévedéseinktől persze nem kímélhet is meg, egyáltalán nem, ám megsejthetjük talán azt a kétségbeesést, amit az úgynevezett európai tradíció végleges lezüllése nyomán kellett átélniük e hagyományos egyedüli letéteményeseinek, akkor, amikor ez többé már nem volt tagadható: 1914 nyarán. Vissza