Euripides drámái II.

Előszó

Hoc erat in votis! A jó Isten megadta nemcsak azt, hogy a már megjelent Euripides-kötetet folytathassam, hanem azt is, hogy a „legtragikusabb" költőnek öszszes drámáit átültethessem a honi talajba. Hogy ez a kívánság még idegen ember ajkán is kifejezést nyert, annak bizonyságául legyen szabad a jelenkori classica-philologia elsőrangú mesterének, Wilamowitz-Moellendorff bárónak Euripidesem első kötetét megköszönő leveléből e szavakat idéznem: „Ich wünsche und hoffe, dass sie Ihrer Nation die gesunde Kraft der altén Poesie zuführen mögen."
Nem kérkedésből idézem e szavakat, hanem azért, mert nagy igazságot foglalnak magukban s teljesen kifejezik azt, a mire törekedtem. Az igazság az, hogy nemcsak az anyagi, hanem a szellemi világban sem veszhet el semmi, s az emberiség szellemi értékeinek a mi lelki életünkből sem szabad hiányoznia. Hogy az a szellemi érték, melyet a „színpad bölcse'' képvisel, a magyar kulturát eleven erőként gazdagítsa, s hozzánk való átültetése nyelvünk és költői dictiónk kifejező erejét - erős próbára téve is - dokumentálja, arra szívvel-lélekkel törekedtem. Mai napság a németek, angolok, francziák nagy könyveket írnak Euripidesről, arról a görög tragikusról, a ki egész lelki világával legközelebb áll a mai korhoz, s a jó Euripides-fordítások sorát még jobbakkal folytatják. A sokáig háttérbe szoritott tragikus költő, miután már egyszer elhatározó impulsust adott az európai drámai költészetnek, ma újra elnyerte társai közt a vezérszerepet. Hogy a nagyobb nemzeteket ebben is követhessük, annak elengedhetetlen föltétele az, hogy Euripides irodalmunkban polgárjogot nyerjen. Átültetésem ezt kívánja számára megszervezni.
Fordításom ezúttal csaknem teljesen G. Murray kiadásához csatlakozik. Vissza