A könyv egy eredeti és időszerű témát jár körbe, Bruno Macaes ugyanis amellett érvel, hogy a jelenlegi világrendi átalakulást az "eurázsiai" kifejezéssel magyarázhatjuk a legjobban, művében részletesen meg is indokolja, hogy a jövőben miért kellene ebben a szuperkontinensben gondolkoznunk. Mialatt Kína és Oroszország gyorsan felismerte Eurázsia stratégiai szerepét, mostanra már az európaiak is kezdik belátni, hogy politikai törekvéseik szorosan kapcsolódnak ehhez a szuperkontinenshez és az ott található többi államhoz.
A diplomáciai és történelmi áttekintésen túl részesei lehetünk annak a hat hónapos utazásnak, amelyet a szerző tett Bakutól Szamarkandig, Vlagyivosztoktól Pekingig, amin keresztül egy fantasztikus képet nyújt az olvasó számára az Európát és Ázsiát összekötő területekről és az ott élő emberekről. Véleménye szerint az eurázsiai korszak már el is kezdődött, amit a következő tényekre alapoz: Kína által elindított nagyszabású infrastrukturális projekt az "Egy övezet egy út", amellyel a tervek szerint újra megnyílik az egykori Selyemút; városok globális sikerei Hongkong és Szingapúr példáján; Törökország egyre nagyobb nemzetközi szerepvállalása; valamint Amerikának a világban betöltött helyének megváltozása.
A könyv szerzője a világpolitikában bekövetkezett két váratlan fordulatot - Trump amerikai elnöknek való megválasztása, valamint a Brexit - is egyfajta válasznak tartja, amelyek a globális rendben lezajló átalakulások hatására születtek. A könyv nem csak betekintést enged napjaink zűrzavaros világába, de vállalkozik annak letisztázására is és felhívja a figyelmet arra, hogy Eurázsia mesterséges kettéválasztása nem tartható fent tovább és jobban tenné a világ, ha minél hamarabb elfogadná ennek tényét.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.