Eumolposz

Fülszöveg

(H.Gy.: ÖZÖN KÖZÖNY) „Hozzámnőtt ez a könyv nem ismerek még egy olyan magyar nyelven írt bölcseleti művet, amelynek látóköre ennyire európai lenne-demégkevésbéolyat,amely az őt önmagából kisaijasztó hagyományos európai szellemnek ilyen vakmerően, körültekintés nélkül támadna neki. „Mindennapos táplálékul" szánta szerzője azok számára, „akik erőt vesznek magukon és bölcs egykedvűségükben szembenéznek a valóval", s célja nem kevesebb, minthogy megtanítsa őket arra, hogy „hogyan kell utoljára elcsendesedni,elfogadni a végmagányt,kibontakozni belőle "-vagyis olyasmire, ami gyaníthatóan sohasem tanulható meg. Mert ha nekiszegezzük ennek a különös cimű könyvnek a kérdést, mi is a „való", akkor a válasz gyökeresen különbözik attól, amit a filozófusok - s különösen a magyarok - többségétől kapni szoktunk. A való ui. maga a lét, ami mindent fenntart, éltet, „létesít", de éppily kérlelhetetlenül el is pusztít és szétrombol, s aminek ezért legfőbb jellemzője ajellemezhetetlenség. Hiszen... Tovább

Fülszöveg

(H.Gy.: ÖZÖN KÖZÖNY) „Hozzámnőtt ez a könyv nem ismerek még egy olyan magyar nyelven írt bölcseleti művet, amelynek látóköre ennyire európai lenne-demégkevésbéolyat,amely az őt önmagából kisaijasztó hagyományos európai szellemnek ilyen vakmerően, körültekintés nélkül támadna neki. „Mindennapos táplálékul" szánta szerzője azok számára, „akik erőt vesznek magukon és bölcs egykedvűségükben szembenéznek a valóval", s célja nem kevesebb, minthogy megtanítsa őket arra, hogy „hogyan kell utoljára elcsendesedni,elfogadni a végmagányt,kibontakozni belőle "-vagyis olyasmire, ami gyaníthatóan sohasem tanulható meg. Mert ha nekiszegezzük ennek a különös cimű könyvnek a kérdést, mi is a „való", akkor a válasz gyökeresen különbözik attól, amit a filozófusok - s különösen a magyarok - többségétől kapni szoktunk. A való ui. maga a lét, ami mindent fenntart, éltet, „létesít", de éppily kérlelhetetlenül el is pusztít és szétrombol, s aminek ezért legfőbb jellemzője ajellemezhetetlenség. Hiszen bármit mondjunk is róla, némaságának, megfejthetetlenségének, „özönnyi közönyének" mindig alatta maradunk.
Erről a felfoghatatlan közönyről szól a könyv. Erejét és nagyságát azonban nem a felfoghatatlanság ecsetelésének köszönheti, hiszen ezt sokan és sokszor megtették már előtte. Ha ennyiben maradna, akkor a „misztika logikájának" engedelmeskedne, és sok újat nem mondana-költőileg lenne csupán megragadó. Nem, H.Gy.gondolatai-bár bevallottan rokonszenvez a nagy misztikusokkal—más irányba tartanak: a felfoghatatlant vallatóra fogja, s végső kérdése nem arra irányul, hogy milyen is ez a felfoghatatlan, hanem hogy honnan van róla egyáltalán tudomásunk, ha egyszer felfoghatatlan. S válasza alighanem mindenkit kielégítene: onnan, hogy e felfoghatatlannak mi is részesei vagyunk, sőt, megtestesítői S a könyvettői válik valóban filozófikussá. Mint Platón tanította, minden valódi filozófia a csodálkozásból születik; H.Gy.könyve is a véget nem érő csodálkozás emléke. Mert ha a lét—a való, az özön közöny, az univerzum (vagy kedvelt kifejezését használva: multiverzum)—bennünk, szemlélődő és eszmélkedő lényekben is jelentkezik, akkor egy különös ellentmondásnak vagyunk az áldozatai és ugyanakkor folytonos teremtői is: az egyetemes közöny éppen az emberben, ebben az alighanem legkevésbé közönyös lényben ébred önnön tudomására—ami továbbgondolva azt jelenti, hogy a ráébredés,a gondolkodás maga is a közöny megnyilvánulása. S a halandó lény mi egyebet tehetne, minthogy elcsodálkozik azon, hogy a létnek, a kozmosznak, a „közönynek" ő csupán ingerülete, amely által az-önmagát észleli. Természetesen örülhetne is neki, s jó keresztény módjára annak bizonyítékát fedezhetné fel ebben, hogy ő a teremtés koronája—vagy átkozódhatna s búsonghatna; de mindkét esetben egy téveszme áldozata lenne: kivételezett lénynek tekintené magát. Sok-sok elemzés nyomán fejti ki H. Gy. a kritikáját azok ellenében akik a letet az elettel összetévesztik, s az egzisztencialista „fájdalomromantikának" ugyanazt veti a szemére, amit az élet „önünneplőinek": hogy a léten innen vannak. Pedig „a valóság az, hogy előjel nélküli szenzorok vagyunk, s míg tágranyílt szemmel ,vakon' percipiálunk, csak azt nem tudjuk, hogy mi a rendeltetésünk". Azzal, hogy elutasítja a „keresztény évszázadok bölcseleti rémuralmát", amely a gondolatot egy hagyományos, „egylépcsős transzcendenciába" igyekezettberekeszteni,H.Gy.nem kevesebbre vállalkozik, minthogy majdnem a teljes európai filozófiai hagyománnyal szembeszegüljön, s éppúgy a preszókra-tikusok között keressen magának szövetségeseket, mint előtte Nietzsche vagy Heidegger-csak éppen más meggondolásból. Mert a „közöny" közönyösségének a gondolata arra kényszeríti, hogy magukat a preszókratikusokat is egy Európán kívüli világgal, az indiai filozófia nagy alakjaival rokonítsa Ekkor sejlik fel előtte az is, hogy „talán nem az a sztereotipikus kérdés a helyénvaló , hogy ,miért élünk', hogy ,mi az élét célja', vagy hogy .miért vagyunk itt a Földön' meg más efféle; hanem az, hogy miféle kozmikus kíváncsiság tölti el az (anyagi) lét tömegtengerét és miért van az, hogy a kíváncsiság oly önészlelékeny pontokká serked, amelyekkel mintegy „visszahajolva"- szemlélni kívánja önmagát" A megismerés e kényszerének, ennek az „önészlelékenységnek" az eredetét sűrű homály fedi. A fátylat azonban hiába is próbálnánk fellebbentem: mi magunk is belé vagyunk szőve H. Gy.-t ez a látvány tartja fogva; könyve ettől különleges és kivételes mű. az Özön Közöny a könyvespolcomon az Aurora Ezotériák többi kötete között sorakozik (e pillanatban a filozófiai katedrálisokat és katedrákat gúnyoló-aláaknázó Szélhárfa harmadik kötete és Az Ég Csarnokai között). Homorúan behajtó gerince s a törésektől kialakuló hosszanti fehér csíkozás megszakítja a szép arany sorozatot. Nem engedi, hogy ne vegyem észre. Nem véletlen hát, hogy újra meg újra kézbe veszem"
Főidényi F. László. JELENKOR; 1989 november Vissza