Esztétikai Szemle 1936. II. 2.

Előszó

Bergson „la vie jaillissante"-ról állítja ki azt a bizonyítványt, hogy a véges mindenség értékeinek mértéke. Ez a beállítás nem érinti a metakozmosz és metafizika távlatait; a tudatos Végtelen olyan központ marad, amely magában hordja az élet teljességét és magából teremti a végnélküli életre hivatott embertípusokat. A végtelen Élet és a végnélküli élet nem diametrális távolság, hanem az örök Erő teremtő hatalmából fakadó szeretetáramlás.
Az ember, mint a Végtelen tükörképe, nem teljes és tökéletes befejezett alakban jelenik meg. Élettanilag - vonalai és méretei az életsejtek misztikumából alakulnak; lélektanilag - kiválóságai s tehetsége szunnyadó világából ébredeznek. Az állandó mozgás nem csupán a fizikum tartozéka, hanem a szellemi élet sajátja is. De ez a folyamat nem az építő munkás halmozó egybehordozása, hanem a vitális erőfeszítés teljes felfejlődése. Ez a bontakozás - logikai elgondolásban - kettős irányt követ. Az ember lelke befogadja a körülötte örvénylő világ benyomásait, de felhalmozódó energiával átteremtő munkát is végez. És épen ez a tény vezet minket ahhoz a ponthoz, amely az esztétikai és pedagógia határterületét érinti. Az ember ugyanis észrevéve, lelkébe fogadja a világ és élet szépségeit, de egyúttal alakító erejével teremteni is tudja azokat. Ámde ezeknek az energiáknak a kifejlesztése és érvényesítése pedagógiai behatásokkal fokozható. Ennek kitermelése volna az első gyakorlati kapcsolat. De itt nem lehetne megállapodni. Tagadhatatlan tény, hogy az esztétikai élvezés és teremtés az ember fejlődésének teljességében csak részlet és fokozat. Reá kell tehát arra is találnunk, hogy az esztétikai érzéknek és szépet teremtő lelki képességnek retroverziv jellege van. Tény ugyanis, hogy a nevelés az esztétikai érzéket és a szépteremtés dinamikáját szolgálja, - de ugyancsak igazság az is, hogy az esztétikus az emberi élet fokozottabb igényességét termeli ki. Vissza