Előszó
Az 1985-ben megjelent hasonló tartalmú kiadvány érdeklődő fogadtatása biztatott arra, hogy - folytatva a kutatásokat az előzőhöz képest kibővített formában kerüljön a kötet az olvasó kezébe. Újabb levéltári kutatások és a már megjelent helytörténeti anyag alaposabb feldolgozása teszi lehetővé, hogy megismerhessük Esztergom török utáni betelepülését, térbeli fejlődését és társadalmi berendezkedését. Az utcanévadás és házszámozás történetének is új és legújabb részleteivel ismerkedhet meg az olvasó.
A kötet gerincét maga az utcanévtár alkotja, amely már az 1990-ben megváltozott új utcák sorrendje szerint készült. A teljességre törekedve 1700 1990 közötti időszak valamennyi utcanév magyarázatát olvashatják. Az országosan ismert, más lexikonokban előforduló személyiségeket néhány mondatban, míg a helyi vonatkozásúak életrajzát sokkal részletesebb tárgyalásban tekinthetik át. A városrészekhez, helynevekhez, épületekhez kötődő neveket is alaposabban megismerhetik.
Jelentősen bővültek az utcákban található, lakóházakra és középületekre vonatkozó adatok. Régen letűnt lakók, üzletek, cégérek villannak fel, elsősorban a 18-19. századból.
A kötet továbbra sem tartalmazza Esztergom kertváros, (a hajdani Nixbród, Kenyérmező-major, Esztergom tábor, Szent István város) és üdülő övezet utcaneveit. Ezeket helyi lakos dolgozza fel.
A könyv használhatóságát könnyíti a mutató, amely nem az oldalszámot, hanem a névtárban található utcák számát mutatja. Azok számára, akik alaposabban el kívánnak mélyülni Esztergom helytörténetében, jó segédanyagot nyújt a felhasznált irodalomjegyzék közlése. A könyv írott szövegét térképmellékletek egészítik ki, amelyek a régi és a mostani Esztergom topográfiáját tükrözik.
Vissza