Fülszöveg
Munkásságának kezdetén mindjárt szenvedélyes érdeklődéssel fordult a mai, legfeljebb a közelmúlt irodalma felé Dr. Bori Imre, az irodalomtörténész és kritikus. Az irodalomtörténészeti és kritikusi tevékenység különben is leginkább rokonságban van, de Bori esetében szinte egybeesik, hisz még amikor doktori értekezéséhez keresett "irodalomtörténeti" tárgyat, akkor sem ment messzebb a múltba a két háború közti korszaknál, Radnóti Miklós költészeténél. (Jelen kötetében pedig József Attila jelenti a "múltat").
Fellépése idején, 1950-ben, nyomban a kortársi irodalom felé fordult, s egyszerre az új és régi szemlélet között folyó harc kellős közepében találta magát. Az újért vívott küzdelemben jó érzékkel nyúlt az akkor épp nagy lendülettel fejlődő és megújhodó jugoszláv irodalom egyes jelenségei és alkotásai felé, s vonultatta fel őket nyomós érvekként elvei mellett, de ugyanilyen biztos kézzel mutatta fel az itteni magyar irodalom legjobb teljesítményeit is, azokat az alkotásokat, melyek...
Tovább
Fülszöveg
Munkásságának kezdetén mindjárt szenvedélyes érdeklődéssel fordult a mai, legfeljebb a közelmúlt irodalma felé Dr. Bori Imre, az irodalomtörténész és kritikus. Az irodalomtörténészeti és kritikusi tevékenység különben is leginkább rokonságban van, de Bori esetében szinte egybeesik, hisz még amikor doktori értekezéséhez keresett "irodalomtörténeti" tárgyat, akkor sem ment messzebb a múltba a két háború közti korszaknál, Radnóti Miklós költészeténél. (Jelen kötetében pedig József Attila jelenti a "múltat").
Fellépése idején, 1950-ben, nyomban a kortársi irodalom felé fordult, s egyszerre az új és régi szemlélet között folyó harc kellős közepében találta magát. Az újért vívott küzdelemben jó érzékkel nyúlt az akkor épp nagy lendülettel fejlődő és megújhodó jugoszláv irodalom egyes jelenségei és alkotásai felé, s vonultatta fel őket nyomós érvekként elvei mellett, de ugyanilyen biztos kézzel mutatta fel az itteni magyar irodalom legjobb teljesítményeit is, azokat az alkotásokat, melyek fejlődésünk tengelyében vannak, s annak fő irányát jelzik. Munkásságának ezt a korszakát, érdeklődésének ezt az irányát dokumentálja az 1960-ban megjelent első tanulmány-kötete, Az ember keresése.
Azóta már több kisebb-nagyobb munkája mellett elkészült (rövidesen könyvalakban is megjelenik) Radnóti Miklósról szóló irodalomtörténeti monográfiája, de ezalatt a kortársi irodalomnak - hazainak és világirodalomnak egyaránt - olyan nagykiterjedésű területeit járta be, mint kevesen kortársai közül.
Az utóbbi években mind nagyobb figyelemmel fordul a mai magyar irodalom felé, s érdeklődését olyan jelenségek hívták fel magukra, mint a szociográfia műfajának kivételes szerepe a magyar irodalomban, s olyan jelentős - a magyar nyelvterületen kívül is számon tartott - alkotók, mint Weöres Sándor, Déry Tibor és Németh László a kortársi irodalomból, illetőleg József Attila a közelmúlt irodalmából. Jelen tanulmánykötete e korszak termését foglalja magába. Mivel pedig tárgyát minden előítélet, előregyártott esztétikai kaptafa nélkül, sőt gyakran épp az ilyenféle előítéletekkel tudatosan szembehelyezkedve közelíti meg, mindig izgalmasan új, eddig ismeretlen vagy figyelmen kívül hagyott tényeket tud megállapítani, amelyeket vitatni esetleg lehet, de elhallgatni, megkerülni nem. Innen van a lapokban és folyóiratokban megjelent írásainak is oly nagy visszhangja - határainkon innen és túl is, s ezért jelen kötete, az Eszmék és látomások ugyancsak joggal tarthat számot mind az irodalomtörténészek és kritikusok, mind az írók és olvasók érdeklődésére.
Vissza