Előszó
Az Északi Középhegység a Dunántúli Középhegység folytatásaként a Dunakanyartól É-K irányban haladva húzódik. Kisebb-nagyobb medencék ezt a vonulatot is több egymástól jól elkülönülő részre tagolják. Legnyugatibb tagja a Börzsöny, két folyó, a Duna és Ipoly fogja közre, míg K felé nagyobb medencék választják el a Cserháttól. Közép miocénben lezajlott erős vulkáni működések hatására alakult ki, alapkőzete részben andezit, részben annak tufája. A hegység közepén húzódó széles gerinc, az úgynevezett Magasbörzsöny két félre osztja. A gerincről kiemelkedő csúcsok a hegység legmagasabb pontjai. Ezek közül is a legmagasabb a Csóványos, 939 m. A Magasbörzsönyt alacsonyabb előhegyek fogják körül. A gerincbe mélyen bevágódott patakvölgyek a lejtőoldalakat meredekké teszik. Jelentős volt az erózió felszínt alkotó hatása. A Börzsöny vízben elég gazdag, az Ipolyba és a Dunába folyó patakjai azonban rövidek, csak a hóolvadás után bővizűek.
A tőle keletre fekvő Cserhát inkább domb, mint hegyvidék. A hajdani őskőzet lesüllyedt maradványait gazdagon betemető lösz és homok képez alacsony dombokat, csupán itt-ott emelkednek ki belőle az ősi röghegység megmaradt részei, valamint a későbbi vulkáni működés eredményeként létrejött magános nagy csúcsok. A Galga vize nyugati és keleti Cserhátra választja. Előbbinek legmagasabb pontja a mészkőből, dolomitból és homokkőből felépült Naszály, egyben az egész Cserhát legmagasabb pontja (652 m). A hegység keleti része andezit láva alapkőzetű. A Cserháttól a Salgótarjáni medence választja el a Karancs vulkanikus kőzetű tönkjét. Különálló bazalttakarót találunk Salgótarjántól ÉK-re a Medvesen és számos, a tapolcai medence bazalthegyeihez hasonló tájképi megjelenésű bazaltkúpokon.
A Cserháttól délre, vele összefüggő dombvidéket, az úgynevezett Gödöllői dombvidéket találjuk. Dombsorai messze belenyúlnak a Duna-Tisza közébe s dél felé fokozatosan alacsonyodnak. Legmagasabb pontja 300 m felett van. Alapkőzete nagyrészt lösz, kisebbrészt homok. Az erózió folytán alakult széles völgyek tagolják a dombvidéket.
A Cserháttól a Zagyva völgye választja el a Mátra vulkanikus eredetű hegycsoportját. Középen a K-Ny-i irányban a Mátra 600-700 m magas gerincébe bevágódó nagypatak K és Ny-i Mátrára osztja. Ez a főgerinc mintegy 50 km hosszú s rajta van az ország legmagasabb csúcsa, a Kékestető (1015 m). A hegység alapkőzete andezit. Északi oldala meredek, erősen kőfolyásos, déli oldalon pedig már andezit tufa is gyakori. A Mátráról lefutó patakok a Mátra déli előterében széles halomvidéket hoztak létre, ez az úgynevezett Mátraalja. A Mátraalja a Bükkaljával együtt a negyedidőszak patakjainak hordaléképítő munkája folytán keletkezett. Később a lefolyó vizek tovább tagolták, s a jelenlegi lapos halom vidékké változtatták.
Vissza