Esterházy Miklós nádor lemondása

Előszó

Esterházy Miklós húsz évig volt Magyarország nádora, a harmincéves háború, Bethlen Gábor és I. Rákóczy György erdélyi fejedelemségének és felkeléseinek idején. Bethlen halála és Rákóczy fegyverfogása között az aránylagos értelemben vett belső békének tizenöt esztendeje telt el és ez idő alatt a nádor csaknem állandóan lemondásáról gondolkodott, sőt több alkalomról tudunk, amikor, mindig határozottabb formában, lépéseket is tett méltóságától való felmentése érdekében.
Súlyos kormányzati nehézségekre mutat ez; az okok vizsgálata világot vet a korszak egész kormányzattörténetére is. Esterházy egyéniségét illetőleg pedig még inkább kiemeli azokat a hazafias és férfias vonásokat, amelyekkel alakját az újabb magyar történetírás már eddig is felruházta. A török nyomorúság, a vallási és politikai szakadás sivárrá és zavarossá tette az utókor előtt e korszak emlékezetét. Nagy embereink voltak, de nem volt, úgy tudtuk, egységes szellem, ami lendületet adott volna a nemzetnek számtalan nyomorúsága között. Mintha senki sem tudott volna lemondani saját külön szempontjairól, pártérdekeiről, élet-halált jelentő nemzeti érdekek súlya alatt sem.
Világtörténelmi erők hatottak akkor s magyarázzák előttünk most is mindezt; a vallás, a társadalom és az államszervezet válságai. De ezek mélyén nem keressük hiába az örök erőnek, a nemzeti önfenntartás ösztönének eleven életét sem. Azt hisszük, ha a történetírás az akkor aktuálisnak mondható szempontokon kivül a korszak egész emberét igyekszik elénk állítani, erősebb tényezőnek talál némely oly jellemvonást, amely különben elveszett emlékeinkben a mindennapi politika dolgainak emlékei mögött. Vissza