Esterházy Antal, Önarc-kép

Fülszöveg

... Amikor beléptem, a recepció felé vettem az irányt. Említettem mi járatban vagyok és, hogy egy Attila Esterházy nevű úriembert keresek, aki állítólag itt vár rám. Kérdésemre egy asztal felé mutatott, ahonnan éppen akkor állt fel egy kis mitugrász alak. Széles mosollyal és egy „Hello, l'am Prince Esterházy, what do you want to know?"-szerű gyors és kellőképp célirányos köszöntéssel fogadott. Szinte meg sem várta válaszom, kezdte lényegre törő második mondatát: indulhat az „óra"! Ami 5000 dollárba kerül és kérné is előre. Mondom erre, majd rátérhetünk az anyagiakra is, de előtte világosítson már fel, hogy ki is valójában? Bemutatkozik újfent, de rögvest lefagy arcáról a mosoly, amikor ugyanezt megteszem én is. Azzal a kiegészítéssel, hogy biztosan nem rokonom, ugyanis Attila keresztnevű egyén még soha nem volt az Esterházyak között. Az ürge előbb elpirult, majd kezdett egyre jobban összemenni, mikor vázoltam milyen helyet foglalok el a családban.
... Szinte még járni sem tudtam, de már egyenes derékkel ültem fent a nyeregben. Később főlovászunkra, szeretett Mariska dajkám nagybátyjára hárult az a feladat, hogy megtanítson a lovaglás tudományának valamennyi hasznos fortélyéra. Négy éves lehettem, amikor elkezdtünk ugratni. Bokréta, viszont mint kitűnt, nem volt erre épp a legtökéletesebb alany és mindig megtorpant az akadály előtt. Szabó bácsi persze erre azt mondta: „Fiatal Herceg Úr elnézést kérek, de ezt nem így kell, gyerünk még egyszer neki!" Akkor újfent nekirohantunk, és ha a második ugrás sem sikerült, a következő alkalommal már odasuhintott ostorával a póni farára. Az irányzéka azonban néha célt tévesztett és én kaptam a fenekemre. Ilyenkor sohasem volt rest exkuzálni magát: „Jaj, bocsánatot kérek Herceg Úr, de hát ezt is meg kell tanulni " Vissza