Esteban Fekete színes fametszetei

Előszó

Úgy maradt magyar, hogy ember és festő lett Fekete István: Esteban Fekete. Xantus János, Kőrösi Csoma Sándor és Ő is megjárta, járja a maga útját, világpolgárrá érlelte kincseit a fogalom Thomas Mann-i értelmében, művészete az európai otthon építését végzi. Globális széttekintés nyomán motivumai magyar, argentin, német és ír elemekkel váltak korunk új képi anyanyelvévé különböző szellemi égtájak és saját egyszemélyes forrásai alapján.
Merőben egyéni élményvilágát megőrizte, mindig új impulzusokkal gyarapította, senki által nem ismételhető rajzi fogalmazással véglegesítette, mely immár nemcsak személyes história, hanem művészet. Valamit tud, amit Ő tud a legjobban. Feszülten nyugodt és méltóságteljes, kerek kompozíciókban pergeti az élet színes drámáit, színes elégiáit az önfegyelem szilárdságával, a szerkesztés kellemes egyensúlyával. Képzeletének portyáit racionálisan ellenőrzi, csak azt fogadja el képindító eszmének, melyet Ő látott először, Ő fedezett fel a világnak. Az is különös, hogy bár témái olykor zord belső tájakra érkeznek, mindez éppen derűs színrendje miatt nem, vagy alig látszik, alig érzékelhető. Ez is humánumának lényege, az, hogy képein szikráztatja a színekben pompázó örömet, miközben rejti a nosztalgiát. Sorsát törvénnyé alakítja, a vizuális szellemiség új bolygójává századunk teremtődő naprendszerében. Egészséges tónusai közmegegyezéses látvánnyá és jelrendszerré szerveződnek, használható szépséggé. Látja és láttatja a valóságot, annak új rétegeire bukkan, miközben emlékezik ifjúságára, s ez a két hajszálgyökér lendíti fantáziáját a fölismerés és a mű irányába... Vissza