Esszék

Fülszöveg

Ha árnyalatnyival nagyobb hangsúlyt teszek most a zenetudományi interpretáció szerepére az általában szokásosnál, azt nem valamiféle szakmai sovinizmus jegyében teszem. Semmi sem áll távolabb tőlem, mint a normatív mu-zikológia dicsérete - a zenei gondolkodás, az élő organizmusnak hitt zenélés, a zenének mint művészi tevékenységnek a fojtogató rémét látom a pozitivista eredményeket a gyakorlat erényeivé átfordítani akaró zenetudományban. Ám ha komolyan vesszük azt a gondolatot, hogy a zene kapcsolatot teremt közöttünk s az elmúlt korok, idők között, akkor a zenetudomány az, ami végül mégsem enged felejteni. A hallgató, az előadó kieshet bármely tradícióból - ám mindent, amit elfelejtett, elfeledni kényszerült, a muzikológus újra visszaadhatja számára. Ám ugyanakkor feladata nemcsak ennyi, figyelmének nem csupán a múlt felé kell nyitottnak maradnia. Kötelessége ébren tartani az előadó figyelmét, s nem engedni azt, hogy elfeledkezzék ne csak a vesztett tradíciók esetleg... Tovább

Fülszöveg

Ha árnyalatnyival nagyobb hangsúlyt teszek most a zenetudományi interpretáció szerepére az általában szokásosnál, azt nem valamiféle szakmai sovinizmus jegyében teszem. Semmi sem áll távolabb tőlem, mint a normatív mu-zikológia dicsérete - a zenei gondolkodás, az élő organizmusnak hitt zenélés, a zenének mint művészi tevékenységnek a fojtogató rémét látom a pozitivista eredményeket a gyakorlat erényeivé átfordítani akaró zenetudományban. Ám ha komolyan vesszük azt a gondolatot, hogy a zene kapcsolatot teremt közöttünk s az elmúlt korok, idők között, akkor a zenetudomány az, ami végül mégsem enged felejteni. A hallgató, az előadó kieshet bármely tradícióból - ám mindent, amit elfelejtett, elfeledni kényszerült, a muzikológus újra visszaadhatja számára. Ám ugyanakkor feladata nemcsak ennyi, figyelmének nem csupán a múlt felé kell nyitottnak maradnia. Kötelessége ébren tartani az előadó figyelmét, s nem engedni azt, hogy elfeledkezzék ne csak a vesztett tradíciók esetleg feléleszthető konvencióiról, hanem arról sem, ami Perotinus, Bach, Schubert, Bartók óta a zenében, a zenei praxisban történt. A múltat a jelen eszközeivel, mai szemlélettel újrateremteni, nem azt hangsúlyozva, ami elválaszt, hanem ami összeköt; integrálni mindazt, amit a zene története kitermelt, s nem szándékosan kizárni azt, ami úgyis bennünk él, kiirthatatlanul (a 440-es á-tól a virtuozitásig, a koherenciaigénytől az artikulációig). Nem hiszem, hogy a gazdagodó tudás - bárhonnét merít is - kompromisszumokra kényszerítene; ha nincs is többé egységes tradíció, az előadó-művészet, a zeneszerzés, a zenetudomány, a zenehallgatás mégis: töretlenül folyamatos tevékenység maradt, alapvonásaiban sok olyan közös elemmel, amely századok óta változatlanul él bennünk. Erre a folyamatosságra építve, bőven merítve a ma tapasztalataiból, feloldhatónak tűnik historikus és modern áldatlan ellentéte, abban a lényegi autenticitás-ér-zetben, ami mindannyiunkat, akiket a zene is érdekel még, tűnt és tűnő korok zenéjének nyomát követni űz. Vissza