Esketési beszédek

Előszó

Részlet a könyvből:

HAT SZÁRNY.

Keresztyén házastársak! Indulandók vagytok egy olyan útra, melyről nincs visszatérés; vagy ha van, nagy szívbeli fájdalmak s gyászos erkölcsi megroncsoltatás árán; azért nincs is hely és óra, melyben a szívek nagyobb meghatottsággal, sőt aggodalommal dobbannának meg, mint most.
Igenis, mert ez a meghatottság, ha szavakat tudna találni s merne keresni, ezeket mondaná: Én egy örökre elhatározó ígéretet tettem most; egy másik életet kapcsoltam a magaméhoz, Isten és emberek előtt felelősséget vállalván annak boldogságáért. Minővé tudom én tenni annak életét, ki mindent elhágy, hogy engem fogadjon cserébe azért a mindenért; ki az én karjaimon félelmetlen nyugalommal tekint a jövőbe, nem bízván senkiben, csak énbennem és Istenben?
Ebben a jövőben új örömök várnak reám; meg tudja-e azokat az én gyöngédségem kettőztetni, midőn azoknak megfelezéséről lesz szó ... De talán eddig nem ismert fájdalmak és bánatok is: tudja-e majd azokat az én hívségem úgy rejtegetni, hogy azoknak tövisei ki ne vérezzék a szívet, mely az én szívemhez forrva van; és ami mindennél több, az én önzésem nem fog-e elhatalmasodni, hogy az élet javát, szépségét magának lehetőleg lefoglalja, terheit és keserveit pedig arra hárítsa, ki éntőlem várná gyógyulását?
Ez a kérdés és ennek megoldása képezi a házasélet történetét, - sokszor tragikus történetét, melynek tragikuma abban rejlik, hogy az ember csak azt nézi, ami abban fényes és sugárzó és felejti azt, ami abban komoly és szigorú van. Nem mesét mondok, midőn a ti útatok szigorú oldalára mutatok s teszem ezt nem azért, hogy édes reményekben fénylő ünnepünket elhomályosítsam, hanem azért, hogy boldogságtoknak ezen első s legtöbbet ígérő órájában amaz égi ragyogás sugárainál, mely most fejetekre száll, Isten áldása alakjában, a maga valóságában lássátok az életet, melynek kapui most kitárulnak előttetek. Vissza