És eljön...

Fülszöveg

A költő - életéről:

Félek az életrajzoktól: mindig volt adat, amit rossz lelkiismerettel kellett beleírnom: vallomásomat, később származásomat, távozásomat a hazából, a hazatérést, s hadd ne folytassam, mi minden minősült az idők során bűnnek, erénynek, holott erről se, arról se tehettem. Könnyedén, jó lelkiismerettel csupán csak a kezdő mondatot írtam le: 1930. december 23-án születtem, Budapesten. S ez után mindjárt, mint egy szörnyű választás libikókája következett, hogy "apám villanyszerelő segéd (később zenész) volt" - vagyis a sorrend szerint a "munkásszármazás" vagy az ötvenes években következménnyel járó "egyéb" származás lehetőségei hintáztak, s hintáztattak, hogy hazugnak érezzem magam, bűnösnek némi "csalás" miatt, holott muzsikus apám, a prímás, zenészként se volt "egyéb", mint akkor, amikor vésővel, kalapáccsal dolgozott magas létrán az épületeken. Hányszor kellett halottaimmal manipulálnom 1944 után, amikor azt vettük észre a mamával, hogy az egész családból ketten maradtunk életben. Beadványok, kérvények, életrajzok végtelen sokasága alázkodott ("halottaink jogán") olyasmikért, amik élőknek, embereknek amúgy is kijártak volna. Iskola. Állás. Hivatal. Útlevélosztály őrzi szégyeneimet, s még itt is, könyveim "fülein" is az életrajzomat követeli a műfaj megrendelője, a Kíváncsiság. Hát jól hangzik: voltam esztergályos, lakatos, útépítő és gépésztervező. Magas beosztású minisztériumi tisztviselő. Voltam "megbízhatatlan" és "megbízható". - Disszidáltam és visszatértem. Megvakultam és visszanyertem a látásomat. Két évtizede vagyok az Élet és Irodalom munkatársa. Igazi életrajzom a verseimben található: vagyok, aki vagyok! Vissza