Előszó
Az "...és akkor megérkeztek az inkák" című kiállítással a Szépművészeti Múzeum új, bár nem teljesen járatlan útra lépett. A 2003-ban Monet és barátai tárlattal elindított sorozat azt acélt tűzte maga elő, hogy az egyetemes művészet legkiválóbb alkotásait hozza el Budapestre. A jelen kiállítás azonban annyiban más, mint a korábbiak, hogy a magyar közönség számára csaknem teljesen ismeretlen világba kalauzolja el látogatóit. A 2005-ben bemutatott A fáraók után című kiállítás már ebbe az irányba indult el, ám még egy olyan világot mutatott be, amely az európai keresztény kultúrkör peremén létezett, s nem volt teljesen ismeretlen a hazai látogatók számára.
A most felvonultatott tárgyegyüttes ezen az úton lép tovább. Egy hasonlóan népszerű, évezredes civilizációt állít elénk, ám nem pusztán egy európai szemnek szokatlan kultúrkörbe vezet el bennünket, hanem olyan hajdani birodalmak világába, amelyek írás nélkül virágoztak évszázadokon át. Ezért, amikor az általuk hátrahagyott tárgyak funkcióját, díszítéseik jelentését próbáljuk felfejteni, szinte kizárólag csak magukra a tárgyakra hagyatkozhatunk. Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha kellő nyitottsággal vesszük szemügyre ezeket az alkotásokat, és abból indulunk ki, hogy az emberiség művészete egyenrangú, egy és oszthatatlan. Jelenjen meg az bármilyen kifejezési formában is, ugyanazon eszméket, emberi gondolatokat fejezi ki.
Ahhoz azonban, hogy a számunkra oly távoli, "egzotikus" kultúrák esetében mi, európaiak idáig eljussunk, hosszú utat kellett megtennünk onnan, hogy az első európai honfitársaink minden kezükbe kerülő tárgyat értéktelennek vagy éppen nagyon is értékesnek, s mint olyat, beolvasztandó kincsnek tekintettek. Az első lépésre a felvilágosodásig kellett várni, amikor a legkorábbi olyan ásatásból származó régészeti leletek megérkeztek Spanyolországba, amelyeket már a megismerés és a megőrzés céljával hoztak napvilágra. Ebből az időből valók az első perui magángyűjtemények, ami arról tanúskodik, hogy felismerték a földből előkerült tárgyak különlegességét, művészi értékeit. Ez a gyűjtési folyamat - nem kis részben az anyagország és az egykori gyarmat rendeződő viszonyainak köszönhetően - a 20. század elején érkezett el oda, hogy egy perui földbirtokos egész gyűjteményét a madridi Régészeti Múzeumnak adományozta. Ez a gyűjtemény vált a Museo di América egyik pillérévé, az adományozó fia, a perui régészet egyik megalapozója pedig az általa életre hívott újabb gyűjteménye - két német és magyar múzeum mellett - alkotja a jelen kiállítás gerincét.
A fentiekben röviden felvillantott folyamat eredményeképpen a 20. század aztán elhozta a perui és más "egzotikus" civilizációk alaposabb megismerését. Művészetük egyenrangúvá vált a középkori és a modern nyugati világ, illetve az ókori keleti civilizációk művészetével, amint arról számos amerikai és európai kiállítás közönségsikere is tanúskodik, mígnem 2007-ben Budapestre is megérkeztek az inkák...
Vissza