...és aki megmenekült

Előszó

Részlet a könyvből:
1940 júliusában egy Dordogne-parti falu vendégfogadójában laktam. Június 10-én automobilon hagytam el Párizst. Egész poggyászom két bőrönd volt, tisztára a véletlenre bíztam magam a valaha is létező legnagyobb arányú emberi menekülés áradatában.
Máskor a Dordogne völgye, noha már ismertem, mindig elragadtatással töltött el, de most a világ legcsábítóbb vidéke is hatástalan maradt rám és egyedül a fizikai kényelem oka állított meg ennél a kis vendégfogadónál. A tájék szépsége ráadás volt számomra és nem is vettem észre, csak néhány napi komor kábultság után. Az útálkozás és az elviselhetetlen tétlenség napjai voltak ezek, amelyekre nem szívesen emlékszem vissza.
Valóságos szobám, valóságos ágyam volt, mind olyan kincs, amelyben Párizs elhagyása óta nem volt részem és az újra fellelt kényelem örömeit ízlelgettem. Megpróbáltam olvasni, de nem tudtam összpontosítani a figyelmem. Nagy sétákat tettem a környéken egyedül és elcsigázva tértem haza. Amennyire csak lehetséges volt, kerültem asztali szomszédaim társaságát.
Mint őszülő, nőtlen embernek, nem volt senkim, akinek a sorsa nyugtalanított volna. A vétkesség határozatlan érzése töltött el, amiért szabad vagyok és majdnem semmi kötelék nem fűz ahhoz a társadalomhoz, amelyről az ember azt hihette, hogy összeomlóban van. Vissza

Fülszöveg

Hatalmas könyvtár telnék ki abból az irodalomból, amely az első világháború nyomán született nemcsak szakkönyvekben, hanem a szépirodalomban is. A második világháború még folyik. De máris megszületett az első regénye: Christian Mégret francia író "... és aki megmenekült" címen most magyar nyelven is megjelent könyve.
Ez a "második világháborús" regény tulajdonképpen a háború után kezdődik, akkor, amikor Franciaország már letette a fegyvert. A regény főmotívuma azonban olyan esemény, amely a harctéren történt; ennek az eseménynek emléke kísérti állandóan, üldözi szüntelenül a főhőst egyik helyről a másikra, egyik megoldási kísérletből a második, harmadik és további kísérletekbe. Nemcsak rombadőlt épületek, elpusztult városok, leégett falvak, hanem rombadőlt lelkek is maradnak a háború nyomán. Ilyen rombadőlt lélek a regény főhőse is, aki fizikailag megmenekült ugyan a legkilátástalanabb és legreménytelenebb helyzetekből is, de csak azért, hogy a lelki összeomlás - amelyet éppen úgy a háború okozott nála, mint másoknál a testi pusztulást - kérlelhetetlen biztonsággal vigye végül őt is a halálba.
Ez az utat, a főhős reménytelen meneküléi kísérleteit önmaga, lelkiismeretének bíráló szava elől, küzdelmét egy olyan bűn emléke ellen, amelyért tulajdonképen nem is felelős és amelynek vádja alól mindenki más felmentené, csak önmaga nem menti fel magát, - ezt rajzolja meg Mégret mesteri kézzel. A fordítás Gál Andor munkája. Vissza