Erzsi tekintetes asszony

Előszó

Részlet a könyvből:
Nyár volt, kalászt érlelő, meleg júniusi éjjel. A levegő mozdulatlanul feküdt Várad házai között, melyek körvonalai élesen rajzolódtak a nyári éj kékségébe... A hold valahol a Kálvária-hegy mögött bujkált, de a csillagok világítottak, s ezüstös fényüket rászitálták az alvó város kopott tetőire... Sejtelmes, derengő félhomályba burkolóztak a fák, a bihari hegyek s még a Kőrös sebes folyású vize is mintha lassabban hömpölygött volna az éjfél utáni csendességben... Aludt a természet, s aludt ez a nappal vásári hangosságú város, hogy virradatra új erővel kezdje meg lüktető életét.
A Kőrös-kaviccsal kirakott utcák során nem koppant lépés, szerelmes macskák nyivákolása sem hallatszott a háztetők felett, csak a „Báránka" előtt volt hangos az élet. Itt járatta Klobusiczky monospetri földbirtokos kocsisa órák óta a két szürkét. Éjfélre rendelte ide a gazdája, de úgy látszik, a hazamenetelre még nemigen gondoltak, mert a kocsmából hangos ricsaj hallatszott az utcára, amelynek lakói fel-felriadva álmukból, a gyehenna tüzére kívánták a „Báránkát", a benne mulatókkal együtt...
A kocsis elfáradt a várakozásban, s bóbiskolni kezdett... Elnehezülő fejét a mellére eresztette, s gyeplőt tartó keze ernyedten hullott az ölébe. A lovak megérezték a kocsis szendergésé, és abbahagyták a menést; megállottak, pontosan a kocsma ajtaja előtt, mint akik tudják, hogy hol kell várni mulató gazdájukra.
Az ég kárpitjára fixtófelhő osont, s egy most kerekedett gyenge fuvallat meglibbentette a bejárat felett csüngő vendéghívogató háncsot, mely úgy kezdett lengeni az ezüstös éjszakában, mint kibomlott, szőke asszonyi hajfonat... A kis híd felől most egy emberi alak körvonalai lettek láthatóvá. Az éjjeliőr közeledett, kezében pislogó lámpást tartva. Lassan, tempósan lépkedett, mint akinek futja az időből, a kocsma elé érve lábujjhegyre ágaskodott, és bekukucskált a zsalugáter nyílásán át az ivóba.
—Mit kíváncsiskodsz, István? — pirított rá az őr kopogó lépteire felrezzent kocsis.
—Nini! Te vagy az, János? Észre sem vettelek. Hát most ide jártok, nem a Betekincsbe? Vissza