Érzelmes utazás

Előszó

Részlet:

Gyékényes-Zágráb közt, június 27. a vonaton
Túl vagyunk a határon s valami ünnepélyes megkönnyebbülés-félét érzek, megkönnyebbülést, de korántsem minden szorongás nélkül. Féltem, mint valami vizsga, vagy vizsgálat előtt és alatt, pedig rendben volt az útlevelem és poggyászom és talán a lelkiismeretem is. Féltem és félt mellettem a pesti asszony, aki szüleihez utazik Raguzába és láttam, hiába mosolygott a bécsi úr, akinek fia New-Yorkban rádiómérnök, félt ő is, sőt ő félt a legjobban. Mindenki fél. Ártatlanok vagyunk és a határőrök is udvariasak, alig billentik meg fehérneműnket és elhiszik személyi adatainkat. S mégis: érezzük, hogy valami illetlent cselekszünk s a magyar és jugoszláv egyenruhás urak csak kíméletből s udvariasságból nem beszélnek róla. Szemet hunynak, de udvarias kíméletükön is átüt a méltóságteljes szemrehányás és helytelenítés. Olyanok vagyunk, mint a gyerekek, akik lopva megdézsmáltak valami tiltott befőttes üveget az éléskamrában s akiknek a szülők "megbocsátottak", de mindenki érzi, szülők is, gyerekek is, hogy az ügy ezzel még nincs szabályszerűen elintézve. Mert a határokat nyilván nem tréfából húzzák meg, amint a befőttesüvegek megdézsmálásának tilalma is mély törvényszerűségekből fakad. Semmi bajunk nem történt, minden a legnagyobb rendben találtatott, az őrök jöttek és szalutáltak, mentek és szalutáltak a határon innen is, túl is s mégis éreztük valamennyien, hogy a dolog nincs rendjén, kalandorok vagyunk, bűnösök, akikre a Törvény keze még ez egyszer nem sujtott le. Vissza