Érzelmek

Előszó

Meglepően jó érzés kézbe fogni, elolvasni egy kisgyőri fiatalember - Szabó Sándor- verseinek gyűjteményét Nem egy Petőfi József Attila, vagy Ady kötetet tart a kezében a Kedves Olvasó, így ne is szisszenjen fel, ha néhol még egy kicsit sántítanak a rímek, nem hibátlan a ritmus. Ma, amikor a kultúra, a költészet - mint már annyiszor történelmünk során - a nagy társadalmi átalakulás folyamatában sokadrangú kérdéssé degradálódik nagyszerű dolog látni és tudni, hogy vannak és szerencsére nem kis számban írástudók, tollforgatók, akik tenni akarnak. Tenni akarnak azért, mert önálló gondolataik vannak és azt szeretnék közölni szűkebb, vagy tágabb környezetükkel, örvendetes az is, hogy az értékvesztés, a gazdasági nehézségek, a mindenáron nyereség utáni hajsza közepette megtalálhatók azok, akik hajtandók áldozni a kultúrára, a költészetre és a mecenatúra nagy magyarjainak (Széchenyi, Eszterházy, Festetics) példáját követve anyagilag is támogatják az alkotó embert. Ezt tette jelen esetben az ÉSZAKTEJ RT. és a Kisgyőr Községi önkormányzat.
Szabó Sándor versei emberi léptékűek. Nem a költő óriás tekint le ránk a Parnasszus csúcsáról hanem valaki - egy közülünk - szedi rímekbe gondolatait. Sorait olvasva egy idő után feleszmélünk: ez velem is megtörtént, ezt én is éreztem. Mi tehát ami Szabó Sándort foglalkoztatja? Az örök emberi kérdés: mi végre vagyunk e világra? Az az állandó törvényszerűség ami a természet körforgásában keletkezés és elmúlás, élet és halál ellentmondásosságában nyilvánul meg. Vissza