Értetek kiáltok

Előszó

Farkas Kálmán a negyvenes évek végén indult el a törökszentmiklósi cigánysorról az akkor még semmi jóval nem kecsegtető, vagy világosabbnak látszó nem cigány világ jelé. Abban a mindentől elzárt és mindenki által lenézett világban nem volt szokás másról álmodni, mint a máról, mert a holnap mindig olyan távolinak tűnt, hogy türelmét szegte az alig éhes embernek is. A mindennapok reménytelensége, az éhség, a hideg, az örökös nyomorgás meddő gondjai nem szültek álmokat. És az akkor még ósdi szokások rabságában élő cigánytelepeken a fiú az apjától, a lány az anyjától, vagy éppen egymástól tanulhattak, mert az volt a biztos. Ám nincsen olyan konzervatív közösség, amelyik meg ne szülné a maga álmodozóját, másként gondolkodóját. Ilyen volt Ökrös Mari is.
A kis töpörödött cigányasszony, akit a nagyságos urak tiszta Marinak hívták, mert úgy mosni, és olyan szépen vasalni senki nem tudott, mint Mari néni. Ritkaságszámba ment ez cigányéknál. Olyan is kevés akadt a cigánysoron, aki fogadalmat tesz a Boldogságos Szűz Máriának, hogy Kálmánból tanult embert csinál, ha a Szent Anya is segítségére lesz. Mindkét anya beváltotta az ígéretét. Farkas Kálmánnak már csak tanulni kellett. És hogy se Ökrös Mari, se a Boldogságos Szűz Anya ne csalódjon benne, elviselt minden megaláztatást, amit egy cigánysorról jöttnek el kellett viselnie.
Farkas Kálmán 1945 után rövid ideig a törökszentmiklósi községházán írnokoskodott, aztán segédjegyző lett. Útja a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen folytatódott. Néhány évig ott nyesegette a marxizmus vadhajtásait, de hamar megunta a kertészkedést. Így került az ötvenes évek elején, az akkor még kevés jóval dicsekedhető Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lapjához, újságírónak. A jó szemű, jó tollú és szorgalmas fiatalembert cigány származása ellenére megszerették. Bátor hangú és olykor cinikusan kritizáló írásaiért hamut is kellett a fejére szórnia, de mert az írás volt a mindene, elkerülte az ezzel járó lelki náthát. Nem feledte el, hogy honnan indult. Örökzöld témája volt a szabolcsi cigánytelepek embertelen sorsa, a megaláztatás, a nyomor és a sötétség. Kis és nagy riportjai nem alkalmazkodnak a a hivatalos ízléshez. Bátran beszél a szabolcsi cigányság hátrányos megkülönböztetéséről, a velük egy szinten élő nem cigányok szociális és szellemi nyomoráról. Vissza

Fülszöveg

Olykor, csalatott álmaimban visszamenekülök gondtalan csóró gyermekvilágomba, s lesem-várom, mikor tűnik már fel a sarkon, a gledicsia bokrok mögül anyám törékeny madáralakja. Hátán a batyuval rekedtre kiabálta magát a kilométereken elnyúló, lusta város elviselhetetlenül forró utcakövein, hogy a cselédeknek szánt olcsó gúnyákért az összekuporgatott fillérekből kenyér, szalonna, dinnye kerüljön asztalunkra. Nem láttam én akkor anyám ezüstösen csillogó hajszálai között a patakzó verítéket, csak az arcán átsuhanó mosolyt, amikor a kiskapu előtt keresztbefont lábaim közé vettem a dinnyét, s ő megkönnyebbülten kuporodott mellém a fűre, s hosszan elnézte, hogyan csillapítom éhségemet.
Olykor visszamenekülök a vacsorát kínáló eperfák árnyékába, s álmaimban újra szedem az országút kövére hulló keseszínű ízletes csemegeszemeket a zománckaszrojba. Fogaim között ropog a megvizezett kristálycukros kenyér, s bejárom a Csisznyikó zegzugait, sétálok a Kígyó utcán, s belepillantok Dada Jancsiék zsákkal lefüggönyözött kunyhójába, Pöre Janiékhoz, ahol a földre terített szalmaágyon egymás mellett hűsölnek a gyerekek...
(részlet) Vissza