Érték- és ezredforduló 4. Ősz-Tél

Előszó

Az ezredfordulóra a szétválasztó erőkről áttevődik a hangsúly az egyesítő erőkre, mert azok már nem visznek előbbre, lelepleződnek. Jól látható ez az emberi mivoltunkat legmélyebben érintő férfi-nő kapcsolatban: A férfiak nagy része szerint „minden nő...", de lassan kezdik észrevenni hogy igazából ők nem tudnak mit kezdeni a nővel. A nők nagy része szerint pedig „minden férfi...", de lassan kezdik észrevenni, hogy igazából ők nem tudnak mit kezdeni a férfival. Vajon mi lehet ennek a mélyén? Honnan fúj ez a szél? „A szél fúj, ahová akar. Annak zúgását hallod, de nem tudod, honnan jön és hová megy..." - mondta 2000 évvel ezelőtt egy bölcs. Az emberek nagy része úgy gondolja, hogy a halál után egy új, örök létezésbe érkezünk. Ha pedig az valóban örök és végtelen létezés, akkor, visszatekintve: ugyanonnan is jövünk.
Ha halálunk után tudni véljük, hogy miért voltunk itt, akkor születésünk előtt is tudtuk, miért jövünk ide. Ám köldökzsinórunk elvágása után elfelejtkeztünk erről, mert csak így válhattunk önálló személyiséggé. A tengerből csuporral kimerített víz sem tenger már, hanem egy önálló csupornyi víz. Nincs már végtelen tenger érzete, mert edénye falának határai közé szorult. Ha tudtuk, miért jövünk ide, akkor nem véletlenül választottuk ki a két szerencsés, vagy szerencsétlen lényt, akik létrehoztak, apánkat, anyánkat, férfit és nőt. Tudtuk, miért akarunk ilyenekké lenni; ilyet csak ők tudtak alkotni! Tudattalanul ők is tudták, miért e szerencsés, vagy szerencsétlen lényt hívják életre. Ezek a fogantatás előtti sejtések bennünk élnek. Néha feltörnek a tudattalan mélyből és álmaink szertefoszló képernyőjén apró foltokat hagynak. Nem értjük, hogy kerülnek oda, mert nem ésszel, hanem érzelemmel lehetünk fogékonyak irántuk. Ám ezek a sejtések segíthetnek a magunk és mások elfogadásában, a belső béke és harmónia meglelésében. Általuk ugyan nem tudni fogjuk az életünk értelmét, hanem érezni. Képesek leszünk rácsodálkozni a létezésre! Akit pedig megejt a létezés csodája, elnémul. Hiszen bármit mond, ír, rajzol vagy gondol, az csupán kivágott kép és pillanat az egészből, mely határtalan; végtelen. Végtelen! - Az ember kitalálta ezt a szót, de átélni képtelen. Azt mondja: Örökké! - de nem érzi úgy, mint az akác illatát tavasszal. Ősszel viszont a remény által ráérezhet, mert az ősz remél... tavaszt remél... adventben él, míg megszületik a fény. A reménynek nem logikája van, hanem jövője... Vajon milyen lesz a jövőnk, a tavaszunk? Együtt rezdülünk-e majd a Természettel, hogy virágba boruljon, vagy folytatjuk kizsákmányolását. Folytatjuk-e a civakodást - nő a férfit, férfi a nőt okolva minden bajáért - vagy átéljük a születést és megtaláljuk magunkban a békét, a szerelmet, a harmóniát. Vissza