Erkölcsi gubancok (dedikált példány)

Előszó

Csak az ember viselkedik úgy, mint a világegyetem önjelölt ura - olvashatjuk Boór András "Próbaút" című elbeszélésében, új kötetének egyetlen olyan darabjában, melyet enyhe sci-fi hangulat leng körül. A többi - mint a "Szívzűr" és "Jómadarak" című, előző könyveiben volt - nagyon is földhöz kötődő történet. Olyan, amilyet egy realitásnak elfogadott írótól várhatunk. Ezek az érdekes, köznapi históriák egytől egyig megkérdőjelezik a nyitó tételt: kiderül belőlük, hogy az ember rohamosan csökkenő magabiztossággal tetszeleg a világegyetem urának pózában. Leginkább kisiklott életeket, vegetáló egzisztenciákat ábrázol bennük az író, aki - mint tudjuk - lírai költő egy személyben. Ez most is megmutatkozik, hiszen a lélek apró rezdüléseinek finom érzékeltetése - az önkéntelen mozdulatokban és kontrollálatlanul kiszaladt szavakban - nagyon is jó "membránú" poétára vall.
Boór alakjai - a hiszékeny, magányos nők, megkérgesedett lelkű férfiak, a több figyelmet áhító gyerekek - korántsem a világegyetem önjelölt urai. Ezen a kicsiny sárgolyón is alig találják helyüket e kificamodott világban, melyben legbensőbb érzéseink és embervoltunkat igazoló esettségeink "eltárgyiasulásának" lehetünk nap mint nap tanúi. Az ember keresi helyét az univerzumban - és néha már a legszűkebb környezetében sem találja meg. Mintha lassított atomrobbanás történt volna körülöttünk, mely nem a bolygót vetette szét, hanem az emberi közösségeket. A "magányos tömeg" egyedenként vergődik a szinte már kíméletlenül racionális világban, és méltatlan kapcsolatokba is bemenekül, ha érzelme visszajelzésének legalább "torz töredékét" remélheti. Vissza

Fülszöveg

- Szervusz, drágám!... Már nagyon vártalak - ölelte át a nőjét Dezső, mikor az belépett a szobába.
- Siettem, ahogy csak tudtam - búgta a fülébe Vera, miután - a pipogyának titulált barát - kicsit engedett az erős szorításból.
Majd folytatta:
- Nézd, Dezsőkém, ez így nem mehet tovább!... A végén még gyanút fog a férjem, aztán lőttek a randevúinknak.
- Számtalanszor kértelek már, hogy válj el tőle, és költözz hozzám - mondta Dezső, meggyőző hangon. - A srácokat is vállalom, hisz nagyon szeretlek.
- Odáig rendben van, de hát Kornél soha az életben nem válik el tőlem - felelte szomorúan Vera. - A múltkor, csak úgy brahiból bedobtam neki, hogy miképp fogadna egy válást...
Tudod, mit mondott? ... Hogy inkább megölne, mintsem valaha elhagyjam.
Dezső láthatóan bosszankodott, bár - jól ismerve barátját - ő se számított másra.
Vera nagy levegőt vett, aztán tovább beszélt:
- Sőt!... Meggyőződésem, ha elé állnék és megmondanám, hogy van egy szeretőm - s éppen te -, akkor még téged is képes volna megölni.
- És mi lenne, ha rákényszerítenéd? - vetette fel gyorsan a férfi.
- Mégis, mivel? - firtatta kíváncsian Vera.
Emlékszem, egyszer mesélted, hogy az importált, különleges virágföldben olykor kábítószert is át szokott hozni... Rá kellene ijesztened, hogyha nem akar válni, hát "énekelsz" a zsaruknak. Vissza