Erkel Ferencz emlékkönyv

Előszó

Manapság minden valamirevaló közéleti szereplőt, ha elérte hatvanadik vagy hetvenedik évét, ünnepelni szokás; üdvözléssel, bankettel, tanítványai, jóbarátai által megirt emlékkönyvekkel. Most is egy közéleti szereplőről van szó, aki nevét nem a politika vagy tudományos divat napi értékű annaleseibe írta be, hanem beírta azt a magyar művészet aranykönyvébe, be magába a magyar örökkévalóságba, Erkel Ferencz születésének százéves évfordulójára készült ez az emlékkönyv. A magyar tudományosság anyagi eszközökben némely téren, például a művészet- és zenetörténet terén, munkaerőkben is igen szegény, ami különben csak egymásból ered. Félszáz év alatt a magyar zenetörténet csak egynéhány magvas értekezést produkált (Mátrai, Bartalus, Ponori-Thewrewk, Bogisich, Kálmán Farkas) és egynéhány igen nagy érdemű népszerűsítőt (Káldy Gyula, Eötvös K.) s aztán vége. Mikor pár év előtt közel egy évtizedes munkával a magyar népdal első pragmatikai történetét megírtuk, folyton töprengtünk azon, hogy el fog következni és el fog múlni legnagyobb zenészünknek, Erkel Ferencznek centennariuma anélkül, hogy emlékét a magyarság valami maradandó, hozzáméltó könyvvel meg tudná ülni; nincs róla egyetlen egy forrásmunkának, sem kimerítő életrajznak, sem műveinek részletes ismertetése. De hát hogy is! A magyar tudományos élet olyan szervezetlen és anyagi eszközökben annyira szegény, hogy a gond nélkül dolgozók itt is kedvteléseiket űzik, az ahhoz értők meg kenyér után kénytelenek futkosni. Vissza