Érik a gyümölcs

Előszó

Részlet a könyvből:

Oklahoma vörös földjére meg a szürke föld egy részére csöndesen hullott az utolsó eső, de nem hatolt be a meghasadozott talajba. Az ekevas újra meg újra keresztülvágta a folyókák sekély medrét. Az utolsó esőtől gyors növekedésnek indult a kukorica meg a gyom s a fű az utak szélén, s a szürke föld meg a sötétvörös föld hamarosan zöld terítő alatt kezdett eltűnni. Május vége felé fakó színűre vált az ég s bomladozni kezdtek a felhők, amelyek egész tavaszon oly sűrűn gomolyogtak. A nap égetően sütött le a növekedő kukoricára, amíg csak a lándzsaalakú zöld leveleik szélén barna vonal nem kezdett terjedezni. A felhők felbukkantak, tovaszálltak, aztán egy kis idő múlva nem próbálkoztak többé. A gyom sötétebb zöld színt kapott, hogy azzal védje magát s nem nőtt tovább. A föld felszíne megkeményedett, vékony, erős kéreg támadt rajta, s ahogy az ég megfakult, úgy fakult meg a föld is, vörösből rózsaszín lett, szürkéből fehér.
A folyókákban porrá száradt szét a föld, száraz kis folyócskákká. Az üregi mókusok meg a hangyalesők apró lavinákat indítottak el. Azután, hogy nap nap után nem mult a hőség, a zsenge kukorica levelei kezdtek elernyedni; előbb lekonyultak, aztán középső bordáik meggyöngültek s az egész levél lefelé lógott. Aztán június következett s még hevesebben sütött a nap. A kukoricalevelek barna sávjai szélesedtek a középső bordák felé. A gyom hervadozott és összezsugorodott. A levegő ritka volt s az ég egyre fakóbb; napról-napra fakóbbra vált a föld is. Vissza