Érik a gyümölcs

Előszó

Oklahoma vörös földjére meg a szürke föld egy részére csöndesen hullott az utolsó eső, de nem hatolt be a meghasadozott talajba. Az ekevas újra meg újra keresztülvágta a folyókák sekély medrét. Az utolsó esőtől gyors növekedésnek indult a kukorica meg a gyom s a fő az utak szélén, s a a szürke föld meg a sötétvörös föld hamarosan zöld terítő alatt kezdett eltűnni. Május vége felé fakó színűre vált az ég, s szétfoszlottak a felhők, amelyek egész tavaszon oly sűrűn gomolyogtak. A nap égetően sütött le a növekedő kukoricára, amíg csak a lándzsa alakú zöld levelek szélén barna vonal nem kezdett terjedezni. A felhők felbukkantak, tovaszálltak, aztán nem kis idő múlva nem próbálkoztak többé. A gyom sötétebb zöld színt kapott, hogy azzal védje magát, s nem nőtt tovább. A föld felszíne megkeményedett, vékony, erős kéreg támadt rajta, s ahogy az ég megfakult, úgy fakult meg a föld is, vörösből rózsaszín lett, szürkéből fehér.
A folyókákban porrá száradt szél a föld, száraz kis patakokká. Az üregi mókusok meg a hangyalesők apró lavinákat indítottak el. Amiatt, hogy na nap után nem múlt a hőség, a zsenge kukorica levelei kezdtek elernyedni; előbb lekonyultak, aztán középső bordáik meggyöngültek, s az egész levél lefelé lógott. Aztán június következett, s még hevesebben sütött a nap. A kukoricalevelek barna sávjai szélesedtek a középső bordák felé. A gyom hervadozott és összezsugorodott. A levegő ritka volt, s az ég egyre fakóbb; napról napra fakóbbra vált a föld is. Vissza