Előszó
Részlet a műből:
"A sárgarézszínű eget még nem kormozta be kéményfüst. A gyárépület háztetői mögül erős fény tört elő. Most mingyárt felkel a nap. Az órára néztem. Még nyolc sem volt. Korábban jöttem egy negyed órával. Kinyitottam a kaput, a benzinkutat is rendbehoztam. Ilyen időtájt már mindig be szokott futni hozzánk egy-két kocsi, benzinért.
Hirtelen rekedt krákogást hallottam a hátam mögött, mintha valami rozsdás csigát csikorgatnánák a föld alatt. Megálltam, füleltem. Aztán az udvaron át visszamentem a műhelybe és óvatosan benyitottam.
A félhomályban egy kísértet dülöngélt. A kísértet piszkos fehér fejkendőt viselt, kék kötényt és vastag papucsot, seprővel hadonászott, nyomott vagy kilencven kilót. Mathilde Stoss volt, a takarítónőnk.
Ott álltam egy kis ideig és néztem a kísértetet, mely egy víziló könnyedségével tántorgott az autóhűtők között és síri hangon valami hűséges huszárról énekelt. Az ablaknál egy asztalon két üveg konyak állt, az egyik már majdnem üresen. Elfelejtettem elzárni az este.
- De Stossné - jelentkeztem.
Az ének elhallgatott. A seprő leesett a földre. A boldog vigyorgás megfagyott. Most nyilván én voltam a kísértet.
- Jesszusom -- hebegett Matild, gyulladt szemét rámmeresztve. - Az urat nem vártam ide ilyen korán.
- Persze, hogy nem. Izlett?
- Isteni volt... de úgy restellem a dolgot. - Megtörölte a száját. - Igazán, egészen mulya vagyok már...
- Enyhe túlzás. Maga csak ivott, kedvesem. Ivott mint a gödény. Alig állt a lábán. Bajuszkája rezgett, szemehéja citerázott mint a vén baglyoké...
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal