Pici és Anti

Előszó

Ejnye, mit is akartam mondani? Igen, tudom már.
Az a történet, amelyet most elbeszélek nektek, nagyon érdekes. Először is azért érdekes, mert - érdekes, másodszor meg azért, mert igazán megtörtént. Körülbelül félesztendővel ezelőtt az újságban is benne volt. - Ahá, gondoljátok most gúnyosan lebiggyesztett szájjal, Kästner bácsi lopta az egészet.
Hát nem lopta.
Az újságban legföljebb húsz sor volt ez a történet. Olyan kurta volt, hogy legtöbben el sem olvasták. Rövid hírecske - csak annyi, hogy a hónap ennyiedik meg ennyiedik napján Berlinben ez meg ez történt. Én tüstént előszedtem az ollómat, kivágtam a hírt az újságból s belétettem abba a ládikóba, ahol az érdekes dolgokat tartom. Ezt a ládikót Ruth ragasztotta össze nekem, a födelén rikító piroskerekű vonat van, mellette két sötétzöld fa, fölötte három fehér felhő - olyan gömbölyű, mint a hólabda - igazi fényes, színes papírból van az egész: mondhatom, gyönyörű. Az az egy-két felnőtt, aki rajtam kívül olvasta még ezt a történetet, bizonyosan semmi érdekeset nem talált benne. Ez a hír - fából volt nekik. Hogy miért fából? Azt is megmagyarázom.
Ha egy kisfiú előszed a kemence alól egy darab fát s azt mondja neki, hogy "gyi te fakó" - hát akkor az a ló igazi, eleven ló. És ha a bátyja fejcsóválva nézi ezt a darab fát s azt mondja a kis fiúnak: "Nem ló ez, te szamár" - azért azt mégis csak ló marad. Ilyenformán állt a dolog azzal az újsághírrel is. Mások azt gondolták: no igen, hát egy húsz soros újsághír. Én pedig azt morogtam magamban: "Hókusz-pókusz" - és könyv lett belőle.
Vissza